Szórakozás

Gyerekeknek szóló darabban játszik Alföldi Róbert

Az év szuperprodukciójaként számon tartott zenés akciómesében egy negatív karaktert alakít a neves színész-rendező.

Ahogy már írtunk róla, valami készülőben van; Alföldi Róbert és Nagy Feró ugyanis közös, nagyszabású előadásra készülődik. Mára már fény derült a titokra, és valóban elég meglepő témájú színdarabban láthatjuk viszont a hírességeket.

Alföldi Róbert, komoly szerepekkel, és még komolyabb rendezésekkel a háta mögött ugyanis egy gyerekdarabban vállalt címszerepet. A Játékkészítő című, gigamusicalnek titulált akciómesében ráadásul egy negatív karaktert alakít a színész.

“Nem tudom, milyen lehet gyerekmesében szerepelni, még sosem játszottam kicsinyeknek, ez eddig valahogy kimaradt az életemből. Azért mondtam igent a felkérésre, mert amikor Illés Gabi, a darab producere először felvázolta a történetet, akkor a hallgatóságból a legkülönbözőbb korú, nemű hölgyek és urak húsz másodperc alatt elmosolyodtak, ahogy megértették a sztorit. És ez az élmény nekem is megvolt. Egyébként is a gonosz szereplőknek van mindig a legnagyobb sikere” – mondta el a Borsnak Alföldi Róbert.

A darabot egyébként az István, a királyhoz hasonló nagy volumenű színházi vállalkozásként jellemzik, amelyben a már említett Nagy Feró mellett Pokorny Lia, Bereczki Zoltán, Oroszlán Szonja, Hajdú Steve, Szabó Győző, Király Viktor, Radics Gigi és Király Linda is szerepet kapott.


Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik