A BKV szerint nem érnek össze a villamosok visszapillantói a Fővám téren - közölte a közlekedési társaság szóvivője, Kiricsi Karola az index.hu írását cáfolva.
Vissza kell állítani a Belügyminisztériumot, és meg kell erősíteni a rendőrséget, mert az egymás ellen vonuló gárdák helyett az államnak kell megvédenie állampolgárait - jelentette ki a Magyar Demokrata Fórum elnöke.
Az önkormányzatok számára várhatóan rosszabb lesz az idei év a tavalyinál, a kormány 130 milliárd forintot von ki a rendszerből - mondta Varga Mihály (Fidesz) kedden Gödöllőn, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által finanszírozási kérdésekről szervezett konferencián.
Hosszan tartó, súlyos betegségben, 70. évében elhunyt Mádai Péter egykori országgyűlési képviselő, Ajka volt alpolgármestere hétfőn - közölte az ajkai városháza szóvivője.
A miniszterelnök több pénzt vett ki cégéből, Orbán 4,2 milliót keresett könyveivel, Fodor Gábor szerényen él, Kóka durván eladósodott. Nyilvánosak a képviselői vagyonnyilatkozatok, amelyek szerint a politikai elit anyagi helyzete – csakúgy, mint az átlagemberé – tavaly nem változott érdemben.
Gazdasági válság idején is fenntartható az egészségügyi rendszer, ehhez azonban belső átcsoportosítások szükségesek - mondta Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Gázfegyverrel hátba lőtt egy gyermeket egy férfi Csertőn; a tizenöt éves fiú súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának kiemelt főnyomozója.
A szocialista kormány elszalasztja a válság által a szerkezeti reformok elindítására kínált esélyt - mondta Orbán Viktor a Financial Timesnak. A lap szerint a válság lehetőséget teremt Orbánnak a nagy visszatérésre.
A Fidesz szerint a kormány a gazdasági válság közepette is tovább szórja a közpénzeket a „haveroknak", felesleges luxuskiadásokra költ, miközben az emberektől áldozatvállalást vár el - mondta Ágh Péter, az ellenzéki párt politikusa kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Négy év fogházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Városi Bíróság kedden hozott nem jogerős határozatában azt a férfit, aki autójával elütötte és ezzel a halálát okozta egy zebrán átkelő nagymamának, s az általa tolt babakocsiban lévő unokájának tavaly májusban Pécsett. Makkai Zsolt bíró a 32 éves K. Zsoltot közúti baleset gondatlan okozásának vétségében találta bűnösnek és öt [...]
Csúsztat a Magyar Nemzet a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság irodabútor beszerzésére megkötött keretszerződéséről szóló cikke: az ugyanis nem konkrét beszerzésről, csak annak lehetőségéről szól - közölte a Kormányszóvivői Iroda.
Megkezdődött a Princz Gábor és három társa ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőper harmadfokú eljárása a Legfelsőbb Bíróságon kedden; a Postabank-ügyben az ügyész próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést indítványozott a vádlottakra, a védők felmentést kértek.
Fodor Gábor SZDSZ-elnök nyílt levélben kérte Orbán Viktort, hogy tegyék félre a sehová sem vezető szembehelyezkedést. Feladatunk a kormány számonkérése, nem pedig idő előtti megbuktatása - írta.
A rendőrök ártalmatlanná tették, a mentők pedig kórházba szállították azt a férfit, aki tűzet gyújtott saját házában Gyulán - közölte a rendőrség kedden.
Kötelező lesz az autósoknak a zebránál megállni, ha a gyalogos jelzi áthaladási szándékát az úton; egyebek mellett ez a KRESZ-módosítási javaslat szerepelt a közlekedési kerekasztal ülésén.
Cigány önvédelmi gárda létrehozását tervezi a nyugat-dunántúli romák hatékonyabb érdekképviseletéért a Győr-Moson-Sopron Megyei Cigány Érdekvédelmi Szövetség vezetője.
Kiraboltak egy benzinkutat Kecskeméten hétfő este; a támadó egy fegyvernek látszó tárggyal a benzinkút kezelőjétől a bevétel átadását követelte, majd a helyszínről gyalogosan távozott.
Győrött a rendőrség civilnek álcázott autóval követi az utcalányokat és ügyfeleiket, és fényképezőgéppel lesben várja az aktust - írta a Kisalföld keddi száma.
Kommunikációs tréningre kívánja küldeni az országos rendőrfőkapitány az országos rendőrfőkapitányságok vezetőit, illetve a városi-kerületi kapitányokat is.
A külpiacok diverzifikálásának elősegítését, erőteljesebb és hatékonyabb gazdaságdiplomáciát, a külpiaci hálózat bővítését, de legalábbis némi átalakítását vetik fel egyebek között a vállalati szféra képviselői, amikor kedden konzultálnak Göncz Kinga külügyminiszterrel.
A megszorítások ellenére legkevesebb 7,25 milliárd forintos bútorbeszerzésről kötött szerződést a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) felügyelete alatt működő Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) - értesült a Magyar Nemzet.