Belföld

Hetvenhét éves korában elhunyt Várkonyi Péter volt külügyminiszter. A politikus 1983-89 között irányította a magyar diplomáciát.
2008. 10. 15. 16:54
Egész napos is lehet a szombatra összehívott nemzeti csúcs, amelynek már megvan az ülésrendje és a pártok felszólalási sorrendje. A tanácskozás délelőtt 10 órakor kezdődik, és legkésőbb délután 5 óráig tart.
2008. 10. 15. 16:50
A nemzeti csúcs összehívásával Gyurcsány Ferenc kisebbségi kormánya működésképtelenségét ismerte el a Nézőpont Intézet szerint. A kétséges kimenetelű, és legitimitásproblémákkal küszködő egyeztetést az elemzés szerint lehetséges, hogy az előrehozott választások felvetése fogja követni.
2008. 10. 15. 15:15
Miközben a kormány még be sem nyújtotta a gazdasági válság okán újratervezett költségvetést, a Republikon Intézet elemzése szerint már most szinte biztosra vehető annak elfogadása.
2008. 10. 15. 15:05
Egy közösségépítő portálon felelőtlenül cigányoztak azok a szegedi tanárok is, akik egy, a roma diákokat segítő mentor program résztvevői; azt hitték, nem nyilvános fórumon jelennek meg a szövegeik - írta a Délmagyarország című napilap.
2008. 10. 15. 09:19
A két évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László rokkantsági nyugdíjba helyezését kezdeményezte a szocialista politikus felesége a közelmúltban - írta az Új Dunántúli Napló.
2008. 10. 15. 08:28
Egy ilyen helyzetben, amikor "csapkodnak körülöttünk a villámok, dörög az ég, támadják az országot", nincs az a párt, amely előre hozott választásokat szeretne, ez is a nemzeti felelősség része – mondta a miniszterelnök az RTL Klub reggeli híradójának.
2008. 10. 15. 07:37
Volt miniszter, jelenlegi államtitkár és korábbi T-Mobile főnök is felvetődött, mint közlekedési miniszter, bár az érdemi egyeztetések még el sem kezdődtek az utódlásról - írja a Népszabadság.
2008. 10. 15. 07:30
A vonat a megengedett 15 kilométer/órás sebesség helyett 103-mal ment, miközben a biztonsági berendezést kiiktatták. A kalauz szerint egy nyitott sorompójú kereszteződésen is átmentek – derül ki a Népszabadsághoz került MÁV-jelentésből.
2008. 10. 15. 07:14
Szerdán mérsékelt lesz a szél, délután viszont a napsütésből lesz kevesebb. Az északnyugati megyékben elszórtan eső is várható.
2008. 10. 15. 07:06
Gyurcsány Ferenc többször is felhívta a köztársasági elnököt, hogy amellett érveljen, hogy miért is kellene eljönnie a nemzeti csúcsra – mondta a miniszterelnök a TV2 Jó estét, Magyarország című műsorában.
2008. 10. 15. 06:57
Egyre fiatalabban kezdik a „bűnözést”, mégsem javasolják a szakemberek a büntethetőségi korhatár csökkentését. A legtöbb erőszakos cselekedet az általános iskolákban fordul elő. Az igazán súlyos esetek száma nem változik.
2008. 10. 15. 06:00
Magyarország öt másik aspiráló országgal együtt akár már péntektől részese lehet az amerikai vízummentességi programnak; George Bush elnök aznap tesz ünnepélyes bejelentést a Fehér Házban - tájékoztott Somogyi Ferenc washingtoni nagykövet.
2008. 10. 14. 21:15
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint továbbra is előre hozott választásokra van szükség, a jelenlegi helyzetet ugyanis a mostani kormány nem képes megoldani. A pártelnök az InfoRádiónak adott keddi interjújában egyébként úgy vélte, "Be kell látnunk, hogy nálunk a válságövezet a miniszterelnök asztalánál kezdődik".
2008. 10. 14. 21:06
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke október 23-án a budai önkormányzatok közös megemlékezésén szólal fel a Várban - mondta Szijjártó Péter pártszóvivő.
2008. 10. 14. 18:21
Nem történt előrelépés a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői, valamint Herczog László közvetítő részvételével megtartott keddi egyeztetésen Budapesten.
2008. 10. 14. 18:00
Olvasói sztorik