Belföld

A Rábán és a Mosoni-Dunán keresztül elérte a Duna főágát is a vörösiszap-szennyeződés csütörtök délre - közölte Dobson Tibor, a kárfelszámolás szóvivője.
2010. 10. 07. 12:36
Kipusztult a Marcal folyó teljes élővilága, a vörösiszap-szennyeződés rendkívül magas pH-értéke mindent elpusztított. Ahhoz, hogy a Rába és a Duna élővilágát meg tudják menteni, a pH-értéket 9 alá kell csökkenteni.
2010. 10. 07. 12:08
Diákok és rokonaik verekedtek egymással a kékcsei általános iskolában; ezért a rendőrség eljárást indított négy felnőtt és két tanuló ellen - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
2010. 10. 07. 11:55
2010. október 20-21-én 31. alkalommal kerül megrendezésre hazánk legnagyobb és legrangosabb állásbörzéje, a Műegyetemi Állásbörze, melynek ezúttal is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ad helyet.
2010. 10. 07. 11:53
A kormányközeli sajtó több ügy kapcsán is tovább támadja a nemzetgazdasági minisztert, annak ellenére, hogy Orbán Viktor a minap nagyon határozottan kiállt minisztere mellett.
2010. 10. 07. 11:42
Büntetőfeljelentést tesz Budai Gyula miniszterelnöki megbízott a Hajógyári-szigetre tervezett, Álomsziget elnevezésű projekt ügyében, továbbá kezdeményezte a szakminiszternél, hogy vizsgálják felül a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszát.
2010. 10. 07. 11:29
Nukleáris mérnöki szemmel megdöbbentő, hogy sokszázezer köbméter erősen lúgos folyadékot tartanak települések, emberek feje fölött 50-60 méterrel úgy, hogy a gátat egy rideg ipari hulladékból alakítják ki, és nincs egy második, esetleg még harmadik védvonal - közölte a Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézet igazgatója.
2010. 10. 07. 11:17
Az államfő szerint nemcsak az a fontos, hogy minél többen tanuljanak a felsőoktatásban, hanem az is, hogy minél többet. A tökéletesre törekvés nem hiábavaló – mondta köszöntő beszédében Schmitt Pál csütörtökön az ELTE Természettudományi Karának kitüntetéses doktori cím adományozására összehívott ünnepi közgyűlésén. Az államfő úgy fogalmazott: a természettudományos tárgyak presztízsét a tehetségek megmutatásával, a nagy [...]
2010. 10. 07. 11:10
Eszközt, technikát biztosítottak, de nálunk a helyi és környékbeli lakosok takarítják az utcákat és az érintett házakat – mondta el a vörösiszap-katasztrófa által harmadikként érintett Somlóvásárhely jegyzője a FigyelőNetnek.
2010. 10. 07. 11:10
Az államfő szerint nemcsak az a fontos, hogy minél többen tanuljanak a felsőoktatásban, hanem az is, hogy minél többet. A tökéletesre törekvés nem hiábavaló - mondta Schmitt Pál az ELTE Természettudományi Karának kitüntetéses doktori cím adományozására összehívott ünnepi közgyűlésén.
2010. 10. 07. 11:03
Az elöntött házak lakói már nem akarnak visszatérni Kolontárra. Van, aki rokonait gyászolja, más pedig próbálja kimenteni a még használható műszaki cikkeket. Az állatok helyzete még ennél is nehezebb. Kolontárnak vége, Devecser még élhet.
2010. 10. 07. 10:42
A nehézfém-koncentrációtól függ, hogy milyen hosszú távú, egészséget veszélyeztető hatása lehet az Ajka térségében történt iszapömlésnek - vélekedett egy osztrák szakértő egy csütörtökön megjelent interjúban.
2010. 10. 07. 10:36
Nincs hadsereg tartalékosok nélkül - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, a "Feltöltés 2010" elnevezésű stimulációs hadkiegészítési gyakorlat bemutató napján.
2010. 10. 07. 10:23
Olvasói sztorik