Belföld

Ötven embert ápolnak még kórházban az ajkai térségben egy héttel ezelőtt történt vörösiszapömlés miatt, a sérültek közül többen még mindig súlyos, illetve életveszélyes állapotban vannak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn.
2010. 10. 11. 18:12
Fegyverrel vagy annak látszó tárggyal a pénz átadására szólította fel a bucsuszentlászlói pénzintézet alkalmazottait egy harisnyaálarcos, baseballsapkás férfi hétfőn, és a pénz átvétele után gyalog menekült el a helyszínről - tájékoztatta a rendőrség.
2010. 10. 11. 17:38
Feloldotta a Győr-Moson-Sopron Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) a halászati és horgászati tilalmat a Mosoni-Duna folyón a Duna folyamba történő betorkollásáig, és a Mosoni-Duna Öreg Dunai torkolatától a komáromi vasúti hídig.
2010. 10. 11. 17:00
A Szolnok megyei bíróság jogerős döntése szerint meg kell ismételni az önkormányzati választást Tiszabőn, illetve a polgármester-választást Tiszaburán; a bíróság ezzel elutasította az ellenérdekű felek felülvizsgálati kérelmét és helybenhagyta a területi választási bizottság (tvb) határozatát.
2010. 10. 11. 16:54
A Leier cég saját költségén tizenöt lakásos sorházat épít fel a vörösiszap-katasztrófa által sújtott Devecserben, és garantálja, hogy karácsonyra beköltözhetnek a lakásokba a mindenüket elveszített családok - jelentette be Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezető igazgatója Devecserben.
2010. 10. 11. 16:39
A levegő portelítettsége miatt a katasztrófavédelem nem engedélyezi, hogy az Ajka és Somlóvásárhely között közlekedő vonatpótló buszok Devecser vasútállomáson megálljanak - közölte a Mávinform sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel.
2010. 10. 11. 16:06
A Szudánban elrabolt Papp István nyugállományú alezredes ügyének kezelése döbbenetet és mélységes felháborodást keltett több aktív, tartalékos és nyugállományban lévő, missziót is megjárt katonában – értesült a FigyelőNet. Ráadásul egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg a Külügyminisztérium és a magyar békefenntartó családja részéről.
2010. 10. 11. 15:42
Az Európai Unió három szakértője már megérkezett Magyarországra, a következő három napban terepmunkát végeznek az ajkai térségben; megállapításaikról és javaslataikról pénteken számolnak be - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója hétfőn.
2010. 10. 11. 15:39
Újabb holttestet találtak a vörösiszappal elöntött Devecser határában, ezzel nyolcra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma - közölte Dobson Tibor kármentesítési szóvivő. Több embert már nem keresnek.
2010. 10. 11. 15:29
Gyurcsány Ferenc szerint támogatni kell a kormányt abban a törekvésében, hogy tisztességes elveken nyugvó, határozott választ akar adni a kialakult válsághelyzetre az ajkai tározó okozta katasztrófa kapcsán.
2010. 10. 11. 15:14
A vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. A miniszterelnök bejelentette: a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte az előzetes letartóztatását a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatójának.
2010. 10. 11. 14:31
Külön kormányzati vizsgálat tárgya kell, hogy legyen, hogy a privatizáció óta eltelt időszakban a privatizációs szerződésekből mit tartottak be, milyen környezetvédelmi szempontokat érvényesítettek - mondta Lázár János napirend előtt hétfőn a parlamentben.
2010. 10. 11. 14:23
Szó lesz José Manuel Durao Baroso európai bizottsági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök keddi találkozóján az iszapömléssel kapcsolatos helyzetről, de az uniós illetékes a jelenlegi tervek szerint nem látogat el a katasztrófa sújtotta térségbe.
2010. 10. 11. 13:59
Olvasói sztorik