Belföld

Gyurcsány: Orbán tisztességes, jó beszédet mondott

A volt miniszterelnök azt írta, most támogatni kell a kormányt. Néhány órával később viszont már botrányosnak nevezte a benyújtott törvényjavaslatot.

Gyurcsány Ferenc internetes blogbejegyzése szerint napok óta figyeli az ajkai zagytározó katasztrófájával kapcsolatos híreket. “Életek mennek tönkre, és jó néhányat el is vesztettünk. Van okunk a megrendülésre, az együttérzésre, a segítségre. Magam is ezt teszem.” Mint írta, hogy bár nem reklámozta eddig, mennyit költ jótékonysági célokra és az adományok átadására sem hívta el a sajtót, most közölte, hogy évente átlagosan 10-15 millió forintot költenek adományozásra, és idén a vörösiszap-katasztrófa károsultjaira is odafigyelnek.

Az exkormányfő a blogjában kijelentette: “A miniszterelnök tisztességes, jó beszédet mondott. Egyet lehet és egyet kell vele érteni. Nincs okom most azon merengeni, hogy az imént bejelentett katasztrófavédelmi biztos intézménye minden tekintetben jól ki van-e találva, ez a kormány felelőssége. Az viszont világos, hogy tisztességes elveken nyugvó határozott választ akar adni a kormány a kialakult válsághelyzetre. Ez rendben van. Támogatni kell ebben a kormányt. Ma ez a dolgunk, és az, hogy mindenki segítse a maga módján a bajba jutottakat. Én is ezt teszem.”

“Kiderült, hogy ócska haszonlesők”

Gyurcsány Ferenc néhány órával később, a kormány által benyújtott törvény szövegének ismeretében írt újabb bejegyzésében már úgy fogalmazott: “támogatni akartam őket, de kiderült, hogy ócska haszonlesők”.

Véleménye szerint a tervezetben a kormány arra kér felhatalmazást, hogy rendeletben bármikor, bármit, bárkitől elvehessen és felelősség nélkül más vagyonával azt tegyen, amit akar. “Ez így nem egyszerűen alkotmányellenes, ez erkölcstelen, ez disznóság. Amikor valaki a nagy baj közepén a maga javát nézi. A katasztrófára hivatkozva Orbán kormánya bevezeti a korlátlan és szabad államosítás rendszerét. Ha megteszi, akkor itt a jogállam vége” – írta a volt miniszterelnök, aki úgy látja: a parlamenti vitában már a bosszú szaga terjengett és majdnem ítéletet is hirdetett a Fidesz-frakció vezetője.

Mit is mondott Orbán Viktor?

Mint beszámoltunk róla, Orbán Viktor parlamenti beszédében egyebek mellett azt mondta: négy feladata van a kormánynak és a parlamentnek: egyrészt kártalanítani kell a károsultakat, de mindezt úgy, hogy elsősorban azok fizessenek, akik okozták a katasztrófát, ne pedig az adófizetők. Másodsorban meg kell gátolni a további természeti károkat, és nyilvánosságra kell hozni, hogy hol és milyen hasonló anyagok vannak még az országban. “Alapos a gyanúnk, hogy voltak, akik tudtak a katasztrófát okozó tározó meggyengüléséről” – tette hozzá a miniszterelnök.

A harmadik feladat, hogy biztosítani kell az emberek munkáját a Mal Zrt. üzemében, ezért közérdek a termelés biztonságos újraindítása a timföldgyárban. Végül szigorú és fair módon felelősségre kell vonni a károk okozóit. A céghez katasztrófavédelmi kormánybiztost neveznek ki, és őrizetbe vették a MAL Zrt. vezérigazgatóját. A kormányfő bejelentette azt is, hogy a “vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni, amíg mind a négy feladatot meg nem oldjuk”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik