Erősödött a forint kedd estére az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni szintről. Reggelhez képest a forint gyengült az euróhoz, de drágult a svájci frankhoz mérten a nemzetközi devizapiacon.
Biztonságos, átjárható megoldásokra épülő e-közigazgatás létrehozása a kormányzat célja, de ehhez nagymértékű racionalizáció szükséges az állami informatikai fejlesztésekben - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium informatikáért felelős helyettes államtitkára kedden Siófokon, az Internet Hungary szakmai konferencián.
Lázár János, a Fidesz politikusa ma olyan mondatokat mondott el, amelyek tökéletesen alkalmasak lennének a politikai cinizmus fogalmának demonstrálására – írja Török Gábor a blogjában.
Argentína atomenergia-ipari fejlesztési programja keretében jövőre állítja elő az első dúsított urán tételt békés felhasználási célokra - jelentette be Cristina Fernandez argentin elnök.
A Fidesz ma hadat üzent az alkotmányos demokráciának. Az LMP tiltakozásul a továbbiakban nem vesz részt az alkotmány-előkészítő bizottság munkájában, valamint tüntetésre hívja a jogállam és a demokrácia híveit az Alkotmánybíróság épülete elé – olvasható a párt közleményében.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezte az alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság (Ab) hatásköréből. A 98 százalékos különadóról szóló szabályokat, amelyeket az Alkotmánybíróság kedden megsemmisített, változatlan tartalommal javasolja újra elfogadni a parlamentnek.
Gyurcsány Ferenc szerint ez az a pillanat, amikor félre kell tenni a vitát az MSZP-ben, a baloldalon, illetve a demokraták között és a parlament demokratikus ellenzékének, valamint a demokratikus közélet szereplőinek közösen kellene megvédenie az Alkotmánybíróságot.
Újabb védőgát megépítéséről döntött kedden a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság; az úgynevezett kettes gát a vasutat fogja védeni - tájékoztatott Lasztovicza Jenő, a testület elnöke.
Az eddig befizetett különadót minden érintett visszakapja, ehhez semmilyen jogszabály-módosításra, illetve új jogszabály meghozatalára nincsen szükség - közölte az APEH.