Nem cáfolta az Országgyűlésben a legfőbb ügyész helyettese, hogy Gyurcsány Ferenc is gyanúsított lehet a sukorói telekcsereügyben. Belovics Ervint az állami tulajdonú földterületek értékesítésének kivizsgálásával megbízott Budai Gyula kérdezte.
Jövőre egy átlagos háztartásban 100 ezer forint, összességében havi 25 milliárd forint maradhat a lakosságnál, aminek egy részét befektetheti - írja a Magyar Nemzet a KBC Equitas befektetési társaság számításaira hivatkozva.
Egyre több tehenészet küzd komoly anyagi gondokkal és a megígért literenkénti 22 forintos támogatásból eddig csak literenként 5,5 forintot utalt át a szaktárca, míg a tej felvásárlási ára eddig átlagosan 70 forint volt literenként - olvasható a Napi Gazdaságban.
Komoly biztosítási piacot igényel a veszélyes anyagokat kezelők kötelező felelősségbiztosítása - mondta a Magyar Nemzetnek Illés Zoltán, környezetvédelmi államtitkár.
A részletes vitával folytatódik annak a három törvényjavaslatnak a parlamenti tárgyalása, amelyet Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyújtott be a Háznak azt követően, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót. A törvényjavaslatok kedd esti általános vitáján hosszan tiltakozott az ellenzék.
Akár ma benyújthatja lemondását az elszámoltatásért felelős kormánybiztosi posztról Papcsák Ferenc, akit októberben a főváros XIV. kerületében polgármesterré választottak - írta a Népszava.
Közbeszerzési eljárást írt ki 350 személygépkocsi és 615 teherautó bérletére és flottaüzemeltetésére a MÁV. Az öt éves szerződés a MÁV és a többségi tulajdonában álló cégeknek szükséges járművek bérletére szól - írta a Napi Gazdaság.
Nem a rászorultságuk szerint, hanem a káruk nagysága alapján választhatnak az iszapömlés áldozatai, így eszerint kell nyilatkozniuk a bontandónak ítélt ingatlanok lakóinak, hogy új lakást, használt ingatlant, vagy a lakhatásukhoz szükséges pénzt kérnek-e. Ezután indulhat az építkezés. A kérdés csak az: a várható fagy előtt elkezdhetik-e az alapozó munkákat?
Tízéves lány adott életet gyermekének az elmúlt héten Dél-Spanyolországban. Micaela Navarro, Andalúzia népjóléti minisztere kedden elmondta, a hatóságok jelenleg még vizsgálják, hogy az anya és családja megtarthatja-e az újszülöttet. Az apa szintén kiskorú.
Lezuhant az orosz határőrség egyik helikoptere az orosz Távol-Keleten, a fedélzeten tartózkodó négy ember életét vesztette – jelentették kedden orosz hírügynökségek.
A dolgok jobbra fordultak az elmúlt két évben és ezt csak akkor „tudjuk fenntartani, ha van néhány barátom és szövetségesem a kongresszusban és az állami törvényhozásokban” - hangoztatta Barack Obama amerikai elnök azokban az interjúkban, amelyet kedden, a félidős választások napján adott le négy rádióadó az Egyesült Államokban.