Belföld

A magánnyugdíj-pénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező, mostantól csak önkéntes rendszerben – közölte Matolcsy György. Aki az utóbbit választja, az nem kap állami nyugdíjat – sem saját korábbi, sem munkaadója eljövendő befizetései ellenére. A kormány nyugdíjmentő törvénycsomagot hirdetett.
2010. 11. 24. 14:45
A nyár eleji árvízzel leginkább sújtott Felsőzsolca lakóinak többsége aláírta azt az Orbán Viktornak címzett nyílt levelet, amelyben arra kérik a miniszterelnököt, hogy hasson oda: mihamarabb épüljön meg a települést védő gát.
2010. 11. 24. 14:43
A kisiskolák és intézményi társulások segítésére, az érettségik lebonyolítására és az egész napos iskolák számára kezdeményez többletforrások elkülönítését - összesen több mint 1,7 milliárd forint értékben. - az Országgyűlés oktatási bizottsága.
2010. 11. 24. 14:09
A Jobbik több ponton egyetért a felsőoktatási törvény Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár által bemutatott koncepciójával, amelyhez képest a párt visszalépésként értékeli a javaslat egyes elemeit kritizáló Pokorni Zoltán és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőinek megállapodását.
2010. 11. 24. 14:02
Az idei év az egészségügy működésének biztosításáról szól, 2011 viszont már a fenntartható átrendeződés éve lesz; ennek a feltételeit és keretrendszerét teremti meg a Ház előtt lévő egészségügyi törvényjavaslat - közölte Réthelyi Miklós.
2010. 11. 24. 13:46
A tavalyi évhez hasonlóan 2010-ben is csak hitellel, tehát a város további eladósításával tartható Debrecen költségvetése - mondta Zsiros Zsolt, az MSZP debreceni frakcióvezetője.
2010. 11. 24. 13:42
Az LMP tiszteletben tartja az államfő jogkörét arra, hogy a legfőbb ügyész személyére javaslatot tegyen - mondta Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, ugyanakkor pártatlanságot várnak.
2010. 11. 24. 13:33
A Jobbik szerint a jövő évi költségvetés alkalmatlan arra, hogy népesedéspolitikai fordulatot eredményezzen. A párt megötszörözné a tanyavilág támogatását és kifogásolja, hogy a büdzsé ötszázmillió forintot különít el abortuszok elvégzésére.
2010. 11. 24. 13:11
A korábban tervezettnél kisebb, de az eddiginél nagyobb lesz a helyszíni bírság, ha az országgyűlés megszavazza az erről szóló javaslatot - tudósít a Magyar Rádió. A büntetés felső határa ötvenezer forint lehet.
2010. 11. 24. 13:04
A Forsense felmérése szerint fél év kormányzás után a kormány és a miniszterelnök továbbra is bírja az emberek többségének bizalmát; a pártok pozíció nem változtak, az ellenzék munkáját a többség rosszra értékeli.
2010. 11. 24. 12:42
Kedden elküldte hat pontba foglalt javaslatát az új alkotmány tervezetéhez Schmitt Pál köztársasági elnök, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának. A konkrét javaslatokról a Duna Tv-ben beszélt Kiss Norbert, az államfői hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője. Ebből kiderült, Schmitt gondolt a szépség forrására, a tájnyelvi változásokra, a családalkotó tevékenységre, a sportoláshoz való jogra, a Szent Koronára.
2010. 11. 24. 11:56
Európa közbelépését sürgetik az angol sajtóban a magyar kormánynak a demokratikus jogállamot veszélyeztető lépéseire válaszul. A The Guardian szerzője szerint hamarosan jobban fogunk hasonlítani a putyini Oroszországhoz, mint a nyugati plurális demokráciákhoz.
2010. 11. 24. 11:53
Olvasói sztorik