Belföld

Szolgálatból hazafelé tartó tűzoltó fogott el egy rablót a főváros VIII. kerületében, majd az elkövetőt átadta a rendőröknek; a tűzoltó őrmester helytállásáért parancsnoki jutalmat kapott - mondta a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) főosztályvezetője.
2010. 03. 17. 09:58
Ha nem ő volna a főszereplő, ha nem az MSZP lenne az érintett, akkor nem lett volna bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény a vád; az ügyészség lehet, hogy jogilag nem, de érzelmileg elfogult vele szemben - mondta az utolsó szó jogán Zuschlag János elsőrendű vádlott szerdán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per tárgyalásán.
2010. 03. 17. 09:48
Bántalmazta volt élettársát egy vásárhelyi férfi, sőt fegyverrel rá is lőtt kedden délután Hódmezővásárhely belvárosában a nyílt utcán. A bántalmazott nőt – bár a lövés során sérülést nem szenvedett, mivel a fegyver nem működött – az átéltek és a későbbi fojtogatás miatt sokkos állapotban szállította el a mentő - írja a police.hu.
2010. 03. 17. 08:00
Átalakítaná a közoktatás finanszírozási rendszerét a Fidesz: kormányra kerülve megfontolná a feladatfinanszírozás bevezetését, azt szabályozná, hány gyerek tanítása után lehet egy pedagógusstátuszt létesíteni. A Fidesz oktatási javaslatai.
2010. 03. 17. 07:04
Szerdán változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A hőmérséklet csúcsértéke általában 7 és 12 fok között alakul.
2010. 03. 17. 06:49
Károly herceg immár negyedszerre látogat hazánkba, ráadásul ez az első alkalom, hogy második feleségével, Camillával. A hercegi pár roma újságírókkal is találkozik, sőt a szentendrei skanzenben is kirándul egyet.
2010. 03. 17. 06:30
Sokkoló mértékű gazdasági növekedést eredményezne, ha csak kicsit is javítanánk az oktatás minőségén – állítja egy napokban megjelent OECD-tanulmány. Az elemzés nem titkolt célja az, hogy megmutassa a döntéshozóknak, milyen hatalmas veszteséget okoz a tétlenkedés. Az oktatáskutató szerint van remény arra, hogy egyszer nálunk is megfordul a negatív trend. Interjú Csapó Benővel.
2010. 03. 17. 06:00
Ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a szerződéskötést a Közbeszerzési Döntőbizottság a debreceni új villamosvonalra szánt járművek beszerzésére - erősítették meg a Kötött pálya blog értesülését kedden.
2010. 03. 16. 18:47
Támogatta az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága kedden az Európai Számvevőszékbe jelölt új tagok, köztük a magyar kormány által delegált Fazakas Szabolcs kinevezését.
2010. 03. 16. 16:54
Olvasói sztorik