Belföld

Megkezdték a devecseri lakópark építési telkeinek kiosztását, a 102 házhelyből 93 már gazdára talált a vörösiszapömlés által sújtott településen - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
2011. 01. 10. 13:11
Nyolc, Pécs környéki településen korlátozza a vízszolgáltatást január 20-án a Tettye Forrásház Zrt., ha francia érdekeltségű elődje, a Pécsi Vízmű Zrt. addig nem fizeti ki neki százmilliós nagyságrendű tartozását.
2011. 01. 10. 12:14
A budapesti tömegközlekedési eszközökön január 11-étől a közterület-felügyelők is részt vesznek a jegyellenőrzésben. Mivel a közterület-felügyelő igazoltathat is, a bliccelők nem adhatnak meg ezentúl hamis nevet jegyellenőrzéskor.
2011. 01. 10. 12:07
Magyar hóbort címmel közölte hétfői számában a konzervatív Die Welt Dalos György írását a médiatörvényről. A szerző rámutat: a sebtében tető alá hozott médiatörvény kozmetikázott változata nem jelenthet megoldást a voltaképpeni problémára.
2011. 01. 10. 11:47
Alapvető problémát jelent a büntetés-végrehajtási intézményekben az, hogy sokszor kevés telefonkészülék áll a rabok rendelkezésére, valamint hogy nem megoldott a befelé irányuló kapcsolattartás sem, holott erre a védelem szempontjából szükség lenne - mondta Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke egy ombudsmani jelentésre reagálva.
2011. 01. 10. 11:26
Négy autót tört össze egy 25 éves győri férfi, aki a forgalommal szemben hajtott fel az M1-es autópályára Bábolnánál. Mivel a szondát nem volt képes megfújni, ittasságát vérvétellel bizonyították - közölte a rendőrség.
2011. 01. 10. 11:05
A világon bárhol élő magyar származású személy kérhet állampolgárságot, nem érkeznek majd milliók nyugdíjért és ingyen egészségügyi ellátásért. Vasile Sabau azonban ismét Szabó László lehet Erdélyben, a felvidéki Maria Kovácová pedig Kovács Mária. Az erdélyiek a „schengeni határ” védelmét élvezik majd, a vajdasági és kárpátaljai magyarokat pedig beemeljük az unióba.
2011. 01. 10. 10:16
A szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el hétfőn Várpalota polgármestere, miután a város fölött romlott a levegő minősége - közölte az önkormányzat a város honlapján.
2011. 01. 10. 09:56
Nemcsak Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter unokaöccse, de korábban felesége is annál a cégcsoportnál dolgozott, amely 10 millió forint feletti megbízást kapott a minisztériumtól „sajtófigyelési” és „elemzési” feladatokra - írta a Blikk.hu.
2011. 01. 10. 09:00
Olvasói sztorik