Belföld

Nem a kormány fizetett a magyar túszért

A tárgyalásokat a szudáni kormány és az ENSZ helyi krízisközpontja folytatta.

A magyar kormány nem, de mások fizethettek váltságdíjat Papp Istvánért. Ezt a Terrorelhárítási Központ vezetője (a képen a balra) mondta az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. Hajdu János közölte, a részletekről, így a szabadulás áráról továbbra sem közölhető információ.

A TEK főigazgatója szerint a központ tanácsokkal támogatta a túsztárgyalók munkáját, és – noha Papp István nem volt teljesen tudatában ennek – , “a TEK segített a fogságban lévő magyar férfi pszichikai állapotának erősítésében”, hogy a túsz “bármelyik pillanatban történő kiszabadulása után jó állapotban legyen”.

Az elmúlt három hónapban volt rá lehetőség, hogy beszéljenek Papp Istvánnal, pszichológust küldtek a tárgyalócsoportba. A TEK vezetője szerint Papp Istvánnak az is erőt adott, hogy tudatták vele, a magyarok ott vannak, és nélküle nem mennek el.

Hajdu János szerint a kiszabadításban a fő érdem a szudáni vezetésé, illetve az ottani titkosszolgálaté. „Nyilván a magyar központ segítsége nélkül ez nehezebben ment volna, de ez a szudáni kormány eredménye és érdeme.”

EU-elnökség: a TEK nem érzi a terrorfenyegetettség növekedését

A TEK főigazgatója azzal kapcsolatban, hogy az uniós elnökség átvételével, illetve az afganisztáni szerepvállalással nőtt-e Magyarország terrorfenyegetettsége, azt mondta, ő nem érez változást, és erre utaló információkat sem kapnak.

Hajdu János azonban hozzátette, ebben a kérdésben vitában áll egy-két szakemberrel. „A védett személyeket pont úgy védjük, mint eddig, és nyilván, ha fel kell számolni bármilyen terrorcselekményt, azt pont úgy megtesszük a soros EU-elnökség alatt, mint utána.”

A minap a Facebook-on gratulált Orbán Viktor a terrorelhárítóknak, amiért hazahozták Papp Istvánt.

AJÁNLOTT LINK:

A kormány nem, más fizethetett Papp Istvánért (MR1-Kossuth Rádió)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik