Belföld

A Somogy megyei Varászlón a tavalyi szavazategyenlőség miatt megismételt voksoláson független Kuti Lászlónét választották polgármesterré. 148 lakosú településen a nem hivatalos eredmény szerint a két jelöltre 113 adták le szavazatukat. Kuti Lászlónéra 65-en, Bata Gáborra 48-an szavaztak. A vasárnapi választásig a települést húsz évig irányító – az októberi választás óta független képviselő – Gresa Gyula [...]
2011. 01. 16. 21:55
A magyar elnökség időszaka erősítse Európa népeinek közösségét, járuljon hozzá az alapvető emberi értékek, az élet, a család, az emberi méltóság szolgálatához, a kisebbségek, a különböző nyelvi, etnikai, vallási csoportok megbecsüléséhez és elfogadásához – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke az ökumenikus imahét nyitó ünnepségén vasárnap Budapesten, a Fasori [...]
2011. 01. 16. 20:24
A Belügyminisztérium sajtóosztálya ezt azután közölte, hogy a belügyminiszter vasárnap meghallgatta a rendőrség, a katasztrófavédelem és a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság jelentéseit a szombat éjszaka történt, három halálos áldozatot követelő tragédia körülményeiről. A belügyminiszter által vezetett értekezlet jelenleg is tart – közölte a tárca sajtóosztálya este fél nyolckor. A közlemény szerint “a jelen ismeretek alapján a tragédia [...]
2011. 01. 16. 20:03
A pornográfia, a szélsőjobb és a szélsőbal elleni fellépés miatt van szükség a médiatörvényre – nyilatkozta egy német bulvárlapnak Orbán Viktor, aki megszokta az ellenszelet, és vállalja a harcot.
2011. 01. 16. 19:02
A West Balkán Kft. bérbe adta a helyszínt a Noise Night Life független szervezőnek, fix áron, így a legkevésbé sem volt érdekelt a jegyeladásban - közölte a Nyugati téri szórakozóhely üzemeltetője.
2011. 01. 16. 18:56
Tömegpánik okozhatta a tragédiát a West Balkánban, ahol három fiatal lány vesztette életét. Halálukat fulladás okozta, öt embert őrizetbe vettek. A szervező az üzemeltetőt teszi felelőssé és fordítva, amiért 300 helyett 2500 főt engedtek be a discóba. A szórakozóhely- nek nem volt engedélye, valószínűleg bezárják – összefoglaló a szerencsétlenségről.
2011. 01. 16. 18:35
Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke úgy fogalmazott, hogy a kormányfő ellenzékben mindig azt mondta, lejárt a megszorítások ideje, csak adócsökkentésre van szükség, még a bevételeket sem kell igazán növelni, és a kiadásokat sem kell csökkenteni. Szavai szerint a Fidesz-KDNP a kormányra kerülése óta viszont “áthárít”: bevezették a bankadót, a különadót, a telekommunikációs [...]
2011. 01. 16. 17:31
Rendkívüli ülést tart hétfő este Strasbourgban a magyar médiatörvény ügyében az Európai Parlament (EP) polgári szabadságjogokkal, valamint igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága (LIBE), a kulturális bizottság közreműködésével.
2011. 01. 16. 17:11
A szombat esti tragédia után több fiatal visszament a helyszínre vasárnap délután, hogy kifejezze részvétét az áldozatok iránt. Állításuk szerint a téren nem volt pánik, az épületben viszont hihetetlen tolongás volt. Videó!
2011. 01. 16. 16:50
„Mindenki ordibált, a tömeg egy emberként dőlt össze-vissza”. „Két ember vitt ki egy lányt, aki nem volt eszméleténél”. „Midnenhol szemét és az asztalon elhagyott cipők, kabátok, pulóverek voltak” "Mire szerencsétleneket észrevették, nem volt már esélyük" – szemtanúk a Nyugati téri tragédiáról.
2011. 01. 16. 16:34
A West Balkánban kitört tömegpánikot a buli szervezői szerint az okozhatta, hogy valaki felkiáltott: késelés. A felelősséget az üzemeltetőkre hárítják, a szórakozóhelyen körülbelül 2500-an tartózkodtak. Az önkormányzat szerint működési engedély nem volt, 22 óráig maximum 300 ember tartózkodhatott volna a discóban.
2011. 01. 16. 15:26
Olvasói sztorik