Elfogultságot jelentett be a hat halálos áldozattal járó, romák elleni támadássorozat tanácsvezető bírája, Miszori László ellen az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád és védője.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökeként korábban levelet írt a vidékfejlesztési miniszternek, amelyben azt javasolta, hogy egészítsék ki a hazánkban vadászható vadfajok listáját. Nincs napirenden a módosítás - cáfolt a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Az önkormányzat vendégházában helyezik el azokat a jobbikos politikusokat, akik a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület két hétig tartó járőrözésének idején érkeznek Hajdúhadházra - erősítette meg a Roma Sajtóközpont értesülését Rubi Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője.
Miközben az a kép alakult ki a Fideszről, hogy költekező, populista politikát tud magáénak, most azt látni, hogy az Orbán-kormány szigorúbb gazdaságpolitikát folytat, mint az elődje - mondta Csaba László közgazdász a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
A feltűnően nagy testű pókra egy kutyáját sétáltató lakó lett figyelmes Várpalotán. A szőrös állat egy napot a rendőrkapitányságon töltött, majd a veszprémi állatkertbe vitték - írta a police.hu.
Január óta vizsgálja a Nemzeti Védelmi Szolgálat a rendvédelmi dolgozók megbízhatóságát. Húsz esetben már feljelentést tettek - tudta meg az MTV Híradója.
Egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Néhol viszont jégdara is eshet, a hegyekben pedig zivatar, havazás lehet.
Százmillió forintért vásárolt lakásokat két gyerekének Fapál László, a honvédelmi tárca vesztegetési ügyének vádlottja 2006-ban az elszámoltatási kormánybiztos szerint - írta a szerdai Magyar Nemzet.
Már zajlik a közoktatási törvény kodifikációja, de még vannak vitás kérdések, amelyekről a jövő héten a kormány dönt - nyilatkozta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára.
Nemcsak kistelepülések, hanem egyre több nagyobb város adná át oktatási intézményeit, mert nem képesek önerőből fenntartani azokat - olvasható a Világgazdaságban.