21 gyanúsított, 25 helyszínen tartott házkutatás, többirodányi lefoglalt bizonyíték és legalább 80 kihallgatott tanú. A Magyar Nemzet szerint ez az eredménye a BKV-ügy ősszel záruló nyomozásának.
A pénzmaradványokkal idén is fenntartható az egészségügy, de a kultúránál az állami támogatás mellett létkérdés a vállalkozók mecenatúrája - foglalja össze Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter interjúját a Világgazdaság.
A Városföldi Agrárgazdaság (VA) Zrt. egyik fejlesztése miatt nyomoz a rendőrség különösen nagy kárt okozó hűtlen kezelés miatt - mondta a Magyar Nemzetnek Budai Gyula.
Nyílt levélben fordult Schmitt Pál köztársasági elnökhöz az Újpesti Torna Egylet, mivel veszélybe került atlétáinak, tornászainak - köztük olimpiai kerettagoknak - a felkészülése.
Csütörtökön lezárják a budai, majd a jövő hét végén a pesti alsó rakpartot körülbelül egy hétre a Margit hídnál az átkelő felújításához kapcsolódó korrózióvédelmi munkálatok miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ szerdán.
A párt azt javasolja, hogy a Városháza melletti ideiglenes park és a szomszédságában álló parkoló helyén alakítsák ki Budapest új, "multifunkcionális" főterét.
Külön nyomozócsoport foglalkozik a kiemelten kezelt szekszárdi emberkereskedelmi ügy felderítésével. A rendőrség további sértettekre és gyanúsítottakra számít.
A hét végén vagy jövő héten kezdődnek azok a beszélgetések, amelyeken a kormányfő négyszemközt értékeli a miniszterek munkáját - tudta meg kormányzati forrásokból az origo.
A szocialisták szerint a hibás kormányzati gazdaságpolitika és annak irányítója, Matolcsy György felelős azért, hogy újabb rekordot döntött az üzemanyagok ára.