Belföld
A Semmelweis Egyetemen egy végstádiumú szívelégtelenségben szenvedő férfinak ültették be Magyarországon elsőként a végleges műszívet, melynek segítségével a beteg tovább élhet.
Mindhárom nyári hónapban melegebb volt, mint általában.
A gyulai városvezetés és a polgármester támogatását kérte a Gyulai Húskombinát Zrt. szakszervezete keddi demonstrációján.
2012. 10. 09. 17:49
Egy hónappal ezelőtti szolgálatba állításuk óta országszerte már több mint ezer esetben riasztották az Országos Mentőszolgálat új, sárga mentőautóit, és a tapasztalatok alapján az új esetkocsik beváltak – közölte Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője kedden.
Október 1-je óta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjeként dolgozik Arany-Tóth Attila.
2012. 10. 09. 16:01
Az államtitkár eurovíziós tojástánca. Villáminterjú a t. Házból.
2012. 10. 09. 16:00
Nem született megállapodás a vitás kérdésekről a hódmezővásárhelyi önkormányzat és az E-Star Alternatív Nyrt. között, ezért saját maga gondoskodik a fűtésről.
2012. 10. 09. 15:16
Magyar és román szimulációs gyakorlat egy tömegszerencsétlenségről.
2012. 10. 09. 15:02
Ismét sikerült egy világhírességet Szegedre csábítaniuk a november 9-11-ig tartó Szegedi Jazz Napok szervezőinek, hiszen Terence Blanchard a kortárs amerikai jazz meghatározó alakja.
2012. 10. 09. 14:51
A polgárpukkasztó művészeti világba repíti vissza a közönséget kedd este hattól a Kass Galéria. Eredeti archív felvétellel!
A kormány kétszázmillió forintért megrendelt Nemzetközi Valutalap-ellenes hirdetései megihlették az internetezőket.
Negyedmillióra becsülhető a pártállami rendszerben Magyarországon ügynökként tevékenykedők száma, eddig mintegy négyezer azonosítását segítette elő az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), és négyszáz körül van azok száma, akiknek a neve a széles nyilvánosság elé került - mondta Gyarmati György, a történeti levéltár főigazgatója.
Győr Újvárosként ismert városrészének a rehabilitációjára és az ott élő, hátrányos helyzetű családok életminőségének javítására 1,1 milliárd forint uniós forrást nyert el az önkormányzat.
Székesfehérvárra érkezik az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) interaktív környezetvédelmi kiállítása október 12-én.
2012. 10. 09. 13:15
Bűnügyi komédiával nyílik kedden este hatkor a tíz éves SZESZ tizedik évadja a Szegedi Pinceszínházban.
2012. 10. 09. 13:11
Beköszöntött a hideg, szinte télies időjárás. Győrben közel 24.000 lakásban indul el a fűtés október 10-én.
- 05:00 Tavaszi gyepgondozás: ezt a hibát semmiképp ne kövessük el
- 04:10 Ezért szállták meg a nácik Magyarországot
- 22:37 Orbán a Bayer showban silány mesének nevezte a választások orosz befolyásolását
- 23:41 Visszamenőleg elvették Szenegáltól az Afrika Kupa-győzelmét
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 21:08 „Az életem fontosabb, mint egy multi működése” – ezekkel a kihívásokkal szembesülnek a munkahelyeken a Z generáció tagjai
- 20:47 Napi hírösszefoglaló: 2026. március 17.
- 20:50 Az Arsenal bombagólokkal nyert, a Manchester Cityt kivégezte egy piros lap
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 20:21 Kovács Áron Fekete Pákóról: Ő egy teljesen félreismert, melegszívű, családszerető, igaz ember
- 20:15 A házigazdák legyőzésével jutott világbajnokságra a női kosárlabda-válogatott
- 20:15 Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen
- 19:45 A választások előtt még több műemléktől, a Szőlő utcai javítótól és egy balatoni üdülőtől is megválna az állam
- 19:13 Négy munkás halt meg egy bécsi építkezésen, a beton is rájuk dőlt
- 19:04 Olyan teljesítményt nyújtott Sallói Dániel, hogy egy hónap után meg is hosszabbították a szerződését
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 14:29 Rákay Philip asztrológus felesége is megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 15:00 Nincs végzet, csak ha a 10/10-et eléred! – ez a terminátorfilmes kvíz James Cameron kedvence lenne
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája
- 18:00 „Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester
- 14:55 Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
- 17:19 Nagy Márton szerint a 24.hu alattomos támadást indított kollégái ellen, miután álláshalmozó államtitkárokról írtunk
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 16:13 75 éves lett Kurt Russell, aki a horrorok és a westernek világát is átírta
