Belföld

Szükségtelen és aránytalan volt a rendőri intézkedés Csókakőn

csókakői-rendőri-akció (ingyenes, )
csókakői-rendőri-akció (ingyenes, )

A rendőrség aránytalanul nagy készültséggel lépett fel, és szükségtelenül korlátozta a polgárok szabad mozgáshoz való jogát, amikor műveleti területté nyilvánította Csókakőt – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Az ombudsmani hivatal keddi közleményében arra is kitér, hogy Szabó Máté törvénymódosítást javasol a történtekkel összefüggésben.

Ahogy arról elsőként a Fehérvár24 számolt be, 2012. augusztus 25-én a rendőrség lezárta Csókakő települést, a helyi lakosok számára megnehezítve, mindenki más számára pedig megtiltva, hogy bejusson a községbe. A hivatalos rendőrségi közlemény alapján a lezárás oka az volt, hogy az előzetes információk alapján egy Csókakőre tervezett, be nem jelentett rendezvény megtartása jogsértő lett volna, és várható volt, hogy a résztvevők egy része bűncselekmény elkövetésére készül.

Az alapvető jogok biztosának munkatársai a hivatalból indított helyszíni vizsgálat során felkeresték a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot, és meghallgatták a csókakői polgármestert, valamint a jegyzőt is.

A vizsgálati jelentés szerint a lezárással a rendőrség szükségtelenül és aránytalanul korlátozta a helyi lakosok, a települést meglátogatni kívánó turisták szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához, valamint a személyi szabadsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jogát, akadályozta a jogbiztonság követelményének érvényesülését, alapvető joggal összefüggő visszásságot okozott.

Az alapjogi biztos megállapította azt is, hogy a gárdistaavatásokkal kapcsolatos jelenlegi, nem egyértelmű jogi környezet bizonytalanságokhoz vezet, egyes esetekben eltúlzott, szükségtelen és aránytalan – a közvélemény szemében indokolatlan – rendőri akciókat, míg más esetekben az intézkedések elmaradása állampolgári elégedetlenséget szülhet, és megrendítheti a rendőrségbe vetett bizalmat.

Az ombudsman felkérte az országos rendőrfőkapitányt, intézkedjen, hogy a jövőben ne kerülhessen sor a csókakőihez hasonló, szükségtelen és aránytalan rendőri intézkedésekre, és vizsgálja meg, hogy terhel-e valakit felelősség a község teljes lezárását elrendelő döntés meghozatalában.

Szabó Máté felhívta a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a belügyminiszterrel egyeztetve kezdeményezze a szabálysértési törvény módosítását, hogy a feloszlatott egyesületek tevékenységével szemben elrendelt rendőri intézkedések a jövőben megfeleljenek a kiszámíthatóság, a tisztességes eljárás és a jogbiztonság követelményének – tartalmazza a közlemény.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik