Belföld

Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke adta át a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak azt az ár- és belvízi védekezés során jól használható szivattyút és tartozékait, amely a megyei önkormányzat egymillió forintos támogatásából került beszerzésre.
2013. 06. 11. 18:15
67 (67)
Újabb toplista készült Magyarország legjobb éttermeiről. A 20 helyszínt tartalmazó összesítés szerint az első hazai Michelin-csillag tulajdonosa, vagyis a Costes a főváros és egyben az ország legkedveltebb vendéglője. Akad azonban vidéki vendéglátó is szép számmal a legjobbak között. Az előkelő kilencedik helyen szerepel a fehérvári 67 Étterem& Bistro.
2013. 06. 11. 18:07
Nyolcnapos, embert próbáló munka után 24 órás pihenőre hazaérkezett az első olyan csoport, amely az elmúlt héten kedden indult el Tatára az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Kossuth laktanyájából, hogy részt vegyen az árvízi védekezésben.
2013. 06. 11. 17:10
Fel kell törni a két hónapja átadott díszburkolatot az Apáthy Kollégium előtt Szegeden. Az egyetemkaszkád rendszerének építése miatt csöveket kell lefektetni, ez nem megy a szintén uniós pénzből épített burkolat bontása nélkül. Az uniós projekteket nem egyeztették. Nem tudta a jobb kéz, hogy mit csinál a bal.
2013. 06. 11. 15:44
eu
Több százan voltak kíváncsiak a vásárhelyi flashmobra, melyet jó hangulat, zene és hőség kísért a Kossuth téren kedden délután. Videó és galéria!
2013. 06. 11. 14:55
Megszavazta a parlament kedden a közérdekű adatközlést újraszabályozó, az információszabadságról szóló törvény módosítását, amelyet Áder János köztársasági elnök májusban visszaküldött megfontolásra az Országgyűlésnek.
2013. 06. 11. 11:51
Olvasói sztorik