Belföld
Stumpf András tíz év után hagyja ott a hetilapot, de nem a Simicska-féle médiabirodalomnál történtek miatt.
2015. 02. 06. 22:11
A közlekedési vállalat Facebook-oldalán közölte álláspontját, miután a korábbi vezető, Vitézy Dávid közleményben cáfolta az ellene felhozott vádakat.
A kormány döntött arról, hogy ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyermekeknek ősztől, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk - jelentette be Lázár János.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi vezetője szerint a társaságtól való távozásakor minden szabályosan történt az átadás-átvételi eljárásban.
Bocsánatkérést tett közzé Kocsis Máté, amiért azt állította, hogy a Fidesz székházat elfoglaló civil aktivisták akciója mögött Bajnai Gordon áll.
2015. 02. 06. 20:49
Jó hülye cím, mi? Mindegy, erre kattint a nép. Viszont találni egy igen fontos mondatot a "vallomás" végén. "Van benne felelősségem", hogy gyűlöli egymást a két oldal, s megy ez a "gecizés". Ja, igen, tegezős lett a vége, mi se gondoltuk volna. Villáminterjú a fideszjobb első számú megmondóemberével.
2015. 02. 06. 20:31
Kevés lesz a felhő, sok helyen süthet a nap. A havas tájakon azonban éjszaka farkasordító hideg lehet.
A Világgazdaság kalkulációi szerint ugyan fájhat a Simicska-médiabirodalomnak a megnövekedett adóteher, azonban közel sem kerül a tönk szélére. Csak a Láncdhíd Rádió veszteséges.
2015. 02. 06. 19:22
Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Fővárosi Ítélőtábla a Pest megyei területi választási bizottság (tvb) határozata ellen benyújtott jogorvoslatot. Ezzel végleges, hogy az MSZP-s Marsovszki István nyerte a pilisi időközi helyi választást.
2015. 02. 06. 18:31
"Úgyhogy nekem az elmúlt tán hat évben, amióta nálam dolgozik, semmiféle negatív tapasztalatom nem volt vele ilyen kölcsönkérésekben." Villáminterjú a jobbos médiacézárral.
2015. 02. 06. 18:18
APEH-elnökként is borította a bilit Simicska Lajos. Másnap beadta a lemondását Orbán Viktornak.
2015. 02. 06. 18:05
Eztán eposzi jelzőként rögzülhet Orbán Viktor és Simicska Lajos nevéhez is az a bizonyos szó. Lássuk, hogyan reagált a közélet a testnedvbombára!
2015. 02. 06. 17:22
Ha egy közigazgatásban dolgozó ellen közvádas büntetőeljárás indul, arról a munkáltatónak, vagyis az adott közigazgatási szervnek tudnia kell.
2015. 02. 06. 16:22
A megyei kormányhivatalokhoz vonulnak hétfőtől, hogy ezzel hívják fel a hamarosan újra ülésező Országgyűlés figyelmét a szegénységre, valamint a közmunkások és más dolgozók kilátástalan helyzetére.
2015. 02. 06. 15:57
Az LMP a kormánypárti kétharmad lebontása érdekében azt javasolja, hogy az ellenzéki pártok közös jelöltet állítsanak a tapolcai időközi országgyűlési választáson.
A Budapesti Közlekedési Központ üzleti titok megsértésének megalapozott gyanúja miatt feljelenetette a közlekedési társaság korábbi vezérigazgatóját.
Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) eddigi megbízott elnöke pénteken átvette hivatalos elnöki kinevezését az emberi erőforrások miniszterétől.
Végső búcsút vettek Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbitól a Kozma utcai zsidó temetőben.
2015. 02. 06. 14:30
- 21:45 Valaki nyert az esete 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 16:00 Kvíz: melyik magyar megye van a térképen? Teszteld, mennyire ismered az országot!
- 16:38 Elköltözött Los Angelesből Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja: „Ezen a környéken kedvezőbb az adózási környezet is”
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 16:41 A fideszes többség továbbra sem engedi Győrben a legnagyobb önkormányzati cég átvilágítását

