Belföld
Százezer tonnánál több sóval szórhatják az utakat.
2015. 11. 16. 17:53
Az idős ember testén - az ütéseken, rúgásokon túl - tizenkilenc késszúrást ejtettek. Másnap már mentek rabolni.
2015. 11. 16. 16:25
Élő
Egy: meg kell védeni az unió határait. Kettő: meg kell védeni kultúránkat. És van három és négy is. Párizs körül forog ma a Ház.
Az autóban egy ember utazott, neki úgy tűnik, nem esett baja.
A 76 éves asszony térben és időben is nehezen tájékozódik.
Élő
Ez történt hétfőn a t. Házban.
2015. 11. 16. 12:50
Ha a rúgás ereje csak egy minimálisan is nagyobb, a nő valószínűleg életveszélybe került volna.
A férfi így akart bosszút állni.
2015. 11. 16. 12:23
A járat egy kocsival ütközött, utóbbi elsodort egy gyalogost.
A tűzoltók átvizsgálják az épületet, az eddigi adatok szerint nem sérült meg senki.
Két kocsi karambolozott, ketten a roncsok közé szorultak. Egyiküket már nem tudták megmenteni.
A rohanó fiatal, miután fellökte az asszonyt, fel akart szállni a villamosra, pedig látta, hogy mi történt vele.
A trió tagjai két embert juttattak kórházba.
Kevés a szakember, az iskolák és az óvodák egy része nincs felkészülve, a szakvéleményekkel is baj van. Az alapjogi biztos megvizsgálta a sajátos nevelési igényű gyerekek ellátását.
Azt mondta nekik, hogy elvágja a torkukat.
Nincs magyar feltámadás.
Összeütközött két személygépkocsi, egy ember meghalt.
- 22:01 Hatalmas bombagólt vágott a Vasas csapatkapitánya a klub 115. születésnapján
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 19:50 Ütemtervet vár Brüsszel Ukrajnától a Barátság vezeték újraindítására
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 18:58 Dilettantizmus, sakkfigurák, állami pénz – mi folyik Diósgyőrben?
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
