Belföld
[FN, VG] "Kiszivárgott információ szerint nagy, 523 millió eurós hiánnyal zárt júniusban a folyó fizetési mérleg . A korábbi öt hónap együttes deficitjét meghaladó mértékű hiány valószínűleg a jelentős profit-hazautalás következménye. A jegybank 2001 végére 7,7, 2002 decemberére 4,2 százalékos inflációt vár. Elemzők az előbbit kissé pesszimistának, utóbbit túlságosan derűlátónak tartják." - olvasható a
[FN, MH] A Magyar Hírlap arról értesült, hogy Orbán Viktor - pártjának újraválasztása esetén hároméves büdzsé megtervezését kezdeményezi . Kovács László szerint három évre előre nem lehet megbízhatóan megbecsülni a gazdasági folyamatokat. Piaci elemzők szerint a mostani kétéves költségvetés féléves adatai szerint csak az idén 100 milliárd forintos többletbevétele lesz a büdzsének az infláció alultervezése következtében.
[FN, MH] Politikai körökből származó információk szerint valószínűsíthető, hogy az amerikai hadseregből már több mint egy évtizede kivont F-16 A típusú harci repülők helyett a törökök által használt F-16 C vadászgépek váltják fel a magyar légierő MiG-29-eseit - olvasható a Magyar Hírlapban. De egyes értesülések szerint még az is elképzelhető, hogy a korábban pályázó franciák is újból "ringbe" szállnak. Orbán Viktor miniszterelnök szokásos szerda
[FN, MH] Amíg a magyar reklámszakma gyakorlatilag "leírta" az ötvenes korosztályt, Ausztriában egyre inkább felfedezik ezt a generációt - írja a Magyar Hírlap . A középkorúak ugyanis jelentős, mintegy 400 milliárd schillinges vásárlóerőt képviselnek. Hazai szakértők szerint a magyar reklámiparnak még legalább tíz év kell ahhoz, hogy ismét felfedezze és megcélozza a középkorúakat. A hazai statisztikai adatok kétségbe vonják azt a feltételezést, am
[FN, MH] [FN, MH] Az amerikai tőzsdefelügyelet törvénybe iktatná, hogy a brókercégek elemzői ne vásárolhassanak az általuk vizsgált vállalatok részvényeiből - olvasható a Magyar Hírlapban. Magyarországon jelenleg nincs, és nem is várható hasonló szabályozás. A felügyelet folyamatos célvizsgálatai ellenére eddig egyetlen nagyobb szabású ügyre sem derült fény, bár a szakma egyöntetűen állítja: a brókercégek egy részénél megtűrik a bennfentes keres
Augusztus 2-án megkezdi működését a PitStop.hu autósport témájú weboldal. Olvasói ingyenesen, elsősorban e-mail-en keresztül juthatnak hozzá az információkhoz.
Együttműködési szerződés született a Minolta Magyarország Kft. és az O-ZONE International Kft. között, melynek keretében a Minolta által kiírt "Környezetbarát színek" pályázatra érkezett legjobb alkotások szerepelnek augusztusban beltéri reklámfelületeken.
[FN] Emelkedéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX. A mutató 19,9 pontos emelkedést követően 6612,71 ponton fejezte be a kereskedést . A főbb tőzsdei papírok közül emelkedett az Antenna Hungária, az Egis, az OTP, és kis mértékben a Mol is. Esett viszont a Graphisoft, a Matáv és a TVK árfolyama. Erősödéssel indított szerdán a New York-i tőzsde, elsősorban a Merrill Lynch azon derűlátó véleményére, hogy a félvezetőipar t
A jegybank első ízben közzétett inflációs jelentése középtávon optimistább az elemzőknél: 2002 végére csupán 4,2 százalékos éves drágulással számol. Az idei, 7,7 százalékos prognózis viszont megegyezik a piaci várakozásokkal.
[FN, TNYT] A General Electric társaságot arra kötelezhetik, hogy tisztítsa meg a Hudson folyó felső szakaszát mintegy 40 mérföldes szakaszon egy PCB elnevezésű rákkeltő anyagtól - közölte a társaság és New York republikánus képviselője, John Sweeney. A művelet több mint 460 millió dollárba kerülhet. "Csalódottak vagyunk az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség döntése miatt, ami minden bizonnyal több kárt okoz majd a környezetben, mint amennyi elő
[FN, MTI] Megkezdődött a szövetkezeti külső üzletrészek felvásárlása - jelentette be Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerdán Budapesten. Közölte: az érintetteknek - a minisztérium számítása szerint mintegy 200 ezer üzletrész-tulajdonosoknak - elkezdték a vételi ajánlatok kiküldését. A szakértői számítások szerint a külső üzletrészek felvásárlásához mintegy 33 milliárd forintra lesz szükség. A procedúrát négy hónap alat
[FN, MTI] Aláírta a gyógyszertárak biztonságos működését rövid és hosszú távon szavatoló megállapodás szándéknyilatkozatát Mikola István egészségügyi miniszter a Magyar Gyógyszerészkamara (MGYK), a Magyar Gyógyszerészeti Társaság, valamint a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének vezetőivel szerdán. A szakminiszter újságírók előtt elmondta, hogy a szándéknyilatkozatban foglalt intézkedéseket a kormánynak még jóvá kell hagynia. A rövid távú i
[FN,MTI] A kelet-európai papírokkal foglalkozó Newex tőzsde júniusban az előző havinál 61 százalékkal magasabb forgalmat könyvelhetett el . Tulajdonképpen arról van szó, hogy a frankfurti tőzsde szabad forgalmának közép- és kelet-európai szegmensét a Newexhez csatolták. A Newex a frankfurti és a bécsi tőzsde bécsi székhelyű közös vállalkozása, ám mivel fennállásának első évében olyan csekély volt
a forgalma, hogy már-már felszámolását fontolgat
A cornwalli tengerparton élő Grace Trevethan idilli élete egy nap fenekestől felfordul. Váratlanul elhunyt férje után csak egy volt szerető és egyre sokasodó adósság maradt.
[FN, MTI] Szerdán napközben két és fél havi csúcson állt az euró a dollárhoz képest Londonban . Közép-európai idő szerint 14 órakor az euró 0,8831 dollárra erősödött az előző napi New York-i 0,8756 dollárról. A tengerentúli valuta gyengülését a kereskedők a kedden nyilvánosságra hozott, az előző havinál gyengébb júliusi Conference Board-mutatóval magyarázták, ami a foglalkoztatással és az amerikai gazdaság jövőjével kapcsolatos aggodalmakat tükrö
[FN, MTI] Magyarország csendesen, minden "felhajtás" nélkül az EU-csatlakozásra aspiráló országok élére küzdötte fel magát - írja az APA osztrák hírügynökség összefoglalója. Budapest megtörte a jeget, amikor a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatos fejezet tárgyalásakor elfogadta a hétéves átmeneti időszakot. Magyarország harmincegy fejezet közül már huszonkettőt lezárt. A közép-kelet európai országok közül egy sem jutott ilyen messze az EU-val
[FN, MTI] Oroszország tonnánként 23,4 euróra csökkenti a kőolaj exportvámját a jelenlegi 30,5 euróról. Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy mikor lép életbe az intézkedés, amelyről szerdán döntött az illetékes hatóság - közölte a Reuters. A vámcsökkentési határozatot még a kormányfőnek is alá kell írnia, majd egy hónappal azután lép életbe, hogy a hivatalos közlönyben is megjelent. Oroszország júliustól alkalmazza a 30,5 eurós vámot, ame
[FN, MTI, vwd] A France Telecom által vezetett konzorcium rövidesen megkezdi a tárgyalásokat a "lengyel Matáv", a Telekomunikacja Polska SA (TPSA) távközlési vállalatban meglévő részesedése növeléséről - jelentette szerdán a vwd német gazdasági hírügynökség. A lengyel pénzügyminisztérium közleménye szerint a minisztérium elfogadta a konzorcium javaslatát, hogy kezdjék újra a tárgyalásokat a részesedés növeléséről. A France Telecom és lengyel par
[FN, MTI, AP] Júniusban 8,3 százalékos volt a munkanélküliségi ráta az eurózónában . Ez azt jelenti, hogy a 12 tagországú tömörülésben a második egymást követő hónapban nem változott a munkanélküliek száma. Az AP megjegyezte, hogy az eurózóna 8,3 százalékos munkanélküliségi rátája meglehetősen magas, különösen, hogy az Egyesült Államokban júniusban 4,5 százalékos, Japánban pedig 4,9 százalékos volt a ráta. Az eurózónába nem tartozó Nagy-Britanniá
[FN, MTI] Az eurózóna országaiban az idén májusban - a tavalyi év ötödik hónapjához képest - 0,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom . AZ EU egészében a növekedés 1,5 százalékos volt. Az Eurostat szerdai jelentése szerint áprilishoz képest májusban 0,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az eurózóna 12 országában, míg az unió 15 országát tekintve azonos szinten maradt. A ruházati és textilipari termékeknél, valamint a
[FN, MTI] A BorsodChem (BC) és a Szibur közötti kétoldalú kereskedelem lebonyolítására létrehozták Kazincbarcikán a Sibur - Európai Termelések Kft.-t . A 28 millió forint törzstőkével létrehozott cég a Sibur International Ltd. tulajdonában van. Kovács F. László, a BorsodChem vezérigazgatója elmondta: a cég segíti a BC termékeinek oroszországi értékesítését, illetve ezen keresztül vásárolnak majd alapanyagot a Sziburtól. A BorsodChem várhatóan má
[FN, MTI] A Globex-ügyben a Fővárosi Bíróság szerdán megszüntette Vajda László és Vellai Györgyi két és fél éve tartó letartóztatását , egyúttal elrendelte szigorított házi őrizetüket - közölte Bánáti János ügyvéd. A bíróság indoklása szerint folyamatos őrzés mellett háziőrizettel is biztosíthatók az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok. Az előkészítő ülésen hozott végzés nem jogerős, de végrehajtható. Így Vajda László és Vellai Györgyi
[FN, MTI] Az olajtársaság az orosházi rendőrkapitányságon jelentette be, hogy ismeretlen tettes megfúrta a cég tulajdonában lévő, Mezőtúr-Kardoskút közti földalatti mezőkondenzátumot (gazolint) szállító távvezetéket . A tolvaj Határdűlőnél lyukasztotta ki az olajvezetéket. Az elkövető a távvezetékre csapot szerelt, ám azt nyitva hagyta és eltávozott a helyszínről. A távvezetéken a gazolin-szállítás a rongálás miatt majdnem egy hétig állt, ezért e
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 20:09 Ötmilliárd forintból vesznek új gépeket a Magyar Közútnak
- 20:06 Tizenöt góllal nyert az ETO a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 19:41 Hatalmas potya segített az MTK feltámadásában
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét