Belföld

Tavaly csaknem 20 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre olyan vidék- és területfejlesztési programok keretében, amelyeket az FVM 4,3 milliárd forinttal támogatott . Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy összesen 780 pályázat érkezett, s ebből 440-et támogatott a tárca. •
2002. 01. 16. 07:54
Kevés terhet róttak eddig az államkasszára a Széchenyi-terv ambiciózus pályázatai . Igaz, a gazdasági miniszter asztalára 160 milliárd forintra rúgó támogatási igényt tettek le tavaly, s ő végül 94 milliárd forint segítséget meg is ítélt, ám a tekintélyes summából év végéig mindössze ötmilliárdot folyósítottak. A kifizetések gyorsítása érdekében a tárcától immár a támogatás 50 százal
2002. 01. 16. 07:49
A Népszabadság értesülései szerint napokon belül a kormány elé kerülhet az az előterjesztés, amely szerint az ismét nehéz helyzetbe került Bábolna Rt. a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tulajdonába kerülne át . A legnagyobb magyar állami agrárcég tavalyi vesztesége meghaladja a hárommilliárd, rövid, illetve középlejáratú tartozása pedig a tizenötmilliárd forintot, és emiatt a vállalat i
2002. 01. 16. 07:42
Itthon már szinte minden kapható, ami Európában megvehető, mégsem szűnt meg egészen a bevásárlóturizmus. Célpontjai most a bécsi, a frankfurti, a londoni sokemeletes ruházati áruházak, ahol tetőtől talpig felöltözhet - méghozzá szín és stílus tekintetében harmonikusan - a jómódú és a kevésbé jómódú vásárló. A bőséges és jól áttekinthető kínálat nálunk egyelőre hiányzik.
2002. 01. 16. 07:38
A kormány döntése értelmében a Magyarországon munkát vállaló külföldiek száma az idén nem haladhatja meg a 81320 főt , a tavalyi betöltetlen állások számát. A Fidesz és az MDF lezártnak tekinti a státustörvénnyel kapcsolatos vitát. Az MSZP elnöke szerint a kormány az Orbán-Nastase paktum árát nem csupán a magyarországi munkavállalókkal fizetteti meg, hanem a határon túli magyarokkal
2002. 01. 16. 07:35
Feszült videókonferenciák, sok képernyős tanúkihallgatás és vádbeszéd, virtuális ítélethozatal - a jövő bírósága októbertől megkezdi működését Michiganban. A magyar közigazgatás még fényévekre van az elektronikus ügyintézéstől.
2002. 01. 15. 18:29
[FN, MTI-Eco] Varga Mihály pénzügyminiszter 2002. január 6-i hatállyal Pordán Endrét bízta meg a Pénzügyminisztériumban a központi költségvetési fejezetek, a társadalombiztosítási területek és az önkormányzati pénzügyek szakmai felügyeletével - tájékoztatta a minisztérium kedden közleményben az MTI-t. Pordán Endre az Államháztartási Hivatalba távozott Mohos Andrást váltja fel a pénzügyi tárca helyettes államtitkári posztján.
2002. 01. 15. 16:44
Az eddigi pénzügyi modellek távolról sem adtak tökéletes magyarázatát a tőzsdei árfolyamváltozásoknak. A fizikusok azonban erre is találtak megfelelő modellt: szerintük a brókereket a csordaszellem vezérli.
2002. 01. 15. 16:41
[FN] Kedden az elemzői várakozásokkal ellentétesen 45,23 ponttal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX . A kereskedés végén így 7635,38 ponton zárt. Rendkívül szűk sávban ingadoztak az árak a bankközi devizapiacon. Az alacsony forgalomban a forint a sávközéptől 11,63 százalékra állt késő délután az erős oldalon, 11 bázisponttal erősebb helyzetben, mint hé
2002. 01. 15. 16:38
[FN, MTI-Eco] Az államháztartás nettó finanszírozási igénye tavaly októberben 82,9 milliárd forintot tett ki , jelentősen meghaladva az egy hónappal korábbi 31,6 milliárd forint, illetve az egy évvel korábbi 42,1 milliárd forint igényt - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) havi jelentésében, amelyet kedden juttatott el az MTI-nek. A központi kormányzat bevétel-kiadási oldalról számított nettó finanszírozási igénye 31,8 milliárd forinttal volt magasab
2002. 01. 15. 15:46
[FN, HWSW] Az AMD és az Intel a héten jelenti be negyedéves pénzügyi eredményeit , és az elemzők véleménye szerint a felemelt várakozásoknál is jobb teljesítményre lehet számítani mindkét cég esetében. A két ősi rivális december 6-án emelte meg negyedéves előrejelzéseit, az Intel aznap jegyezte meg, hogy nem tud elegendő Pentium 4-es processzort szállítani ügyfeleinek a vártnál erősebb kereslet miatt. A negyedik negyedév az ünnepi szezon miatt tö
2002. 01. 15. 15:25
[FN, MTI-Eco] A Volkswagenhez tartozó cseh Skoda autógyár tavaly 6,2 százalékkal több, összesen 462.321 autót adott el tavaly világszerte . A Skoda, amely termelésének 82 százalékát exportálja, Nyugat-Európában eladásait 7,4 százalékkal növelte, és 246.048 autót értékesített. Legnagyobb exportpiacán, Németországban 68.886 autót adott el, 5,7 százalékkal többet, mint az előző évben, és ottani piaci részarányát 2,1 százalékra növelte 1,9 százalékró
2002. 01. 15. 14:44
[FN, MTI-Eco] Kiosztották kedden a múlt év tavaszán meghirdetett "Coca-Cola - élni jó!" elnevezésű formatervezési pályázatának díjait . A pályázatra azok jelentkezését várták, akik újfajta üvegnyitó terveket készítettek a meghirdetett jelmondat jegyében. A versenyre 138 nevezés érkezett. Az alkotók 245 pályamunkát nyújtottak be. A Coca-Cola által felkért szakmai zsűri a legeredetibbnek Gál Krisztián Leon grafikus által tervezett üvegnyitót talált
2002. 01. 15. 14:32
[FN, MTI-Eco] Az első negyedévben Románia előreláthatóan legalább 500 millió euró értékben bocsát ki tízéves eurókötvényeket - mondta Christian Popa, a Román Nemzeti Bank elnökhelyettese kedden. A központi bank a kormány tanácsosaként működik az adósságkibocsátást illetően, és az öt- és hétéves kötvények sikere után teljes mértékben támogatja az új kötvénykibocsátást. "Úgy tűnik, a befektetők kezdenek másképp vélekedni a feltörekvő piacokról" -
2002. 01. 15. 13:57
Nem volt jó évük tavaly a befektetési alapoknak, és hiába jönnek újak , sokkal jobbra az idén sem számíthatunk. A koncentrációt pedig semmi sem állíthatja meg. A nagy halak tényleg megeszik a kisebbeket.
2002. 01. 15. 13:55
[FN, MTI-Eco] Nagy-Britanniában decemberben több mint negyven éve nem tapasztalt alacsony szintre süllyedt az infláció , főleg, mert az ugyancsak közel negyven éve legalacsonyabb kamatok lehúzták a jelzáloghitelek költségét. A brit statisztikai hivatal teljes körű fogyasztói árindexe 0,1 százalékkal csökkent decemberben, és 0,7 százalékos drágulást jelzett 2000. decemberhez képest. Ez volt a legkisebb tizenkét havi szint 1960. márciusa óta. Az al
2002. 01. 15. 13:22
[FN, MTI-Eco] Az olasz állami légitársaság, az Alitalia SpA 2500 ember elbocsátását hagyta jóvá kedden . A 15 százalékos leépítés célja a veszteségekkel küzdő vállalat költségeinek csökkentése. Az olasz légitársaság tárgyalásokat kezd az elbocsátásokat ellenző szakszervezetekkel. Ezek egy 1991-es törvényre hivatkoznak, amely szolidaritási megállapodást ír elő. A törvény szerint a munkáltatónak és a munkaügyi minisztériumnak 75 nap alatt meg kell
2002. 01. 15. 13:14
[FN] A Vodafone Group Plc., amely piaci érték alapján a világ legnagyobb telekommunikációs vállalata, eladja hátramaradt részvényeit az Atecs Mannesmann AG-ből a Siemens AG-nek 3,7 milliárd euróért. A cégnek nicsen különösebb célja a befolyó összeggel -nyilatkozták egy tájékoztatón. A Siemens egy önállóan működő részesedést és navigációs rendszert szerzett az ügylettel. •
2002. 01. 15. 13:03
[FN, MTI-Eco] Nem írtak alá megállapodást a 2002. évi bérfejlesztésről a MÁV-nál a keddi Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) ülésén . A bértárgyalást csütörtökön folytatják, és ezt követően a MÁV kiadja az addig létrejövő egyezségek alapján a 2002. évi 9,25 százalékos bérfejlesztésre vonatkozó utasítást. A VÉT ülésén Bajnai Gábor, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese kijelentette: a munkáltató a 9,25 százalékos bérfejlesztésről nem tud elmozdulni.
2002. 01. 15. 13:00
[FN, MTI-Eco] A francia ipari termelés novemberben változatlan volt az előző két hónap meglehetősen erős visszaesése után . A feldolgozóipari termelés enyhébb, 0,3 százalékos ütemben tovább csökkent - tette közzé a francia statisztikai hivatal kedden. A hivatal adatai szerint az építőipari termelés értékeit figyelmen kívül hagyva a teljes ipari termelés novemberben az előző hónaphoz képest változatlan volt. A korábban közzétett októberi 0,7 száza
2002. 01. 15. 12:56
[FN] Az argentin elnök, Eduardo Duhalde "nemzettörténeti párbeszédre" szólítja fel az embereket, hogy közösen segítsék ki az országot történelmének legnagyobb gazdasági válságából . "Azt szeretném, ha egyre több ember csatlakozna a politikai életből, az üzleti-, a szociális-, és a munkacsoprtokból, hogy közös megoldást találjunk az összeomlás utáni anarchiára és erőszakra" - nyilatkozta Duhalde. Az ország első embere reformokat ígért, és a gazdas
2002. 01. 15. 12:55
A Marconi újabb 4000 alkalmazottját bocsátja el, s ugyancsak friss hír a Mitsubishi Electric kétezres leépítése. Míg Greenspan az amerikai gazdaság újraéledésének jeleit véli felfedezni, a világ többi részén még jócskán érezteti hatását a recesszió.
2002. 01. 15. 12:53
Olvasói sztorik