Belföld

Transzatlanti vita kezd kibontakozni arról az amerikai vállalati törvénytervezetről, amely egyebek mellett az új szabályozási felügyeletet külföldi könyvvizsgáló cégekre is kiterjesztené. Frits Bolkestein, az EU belső piaci biztosa levélben figyelmeztette a tervezeten dolgozó kongresszusi egyeztetőbizottságot, hogy a jogszabály "elővételi jogot biztosít magának" az Európai Bizottság
2002. 07. 24. 09:11
Az eurózóna lakói Magyarországot vonzó, olcsó utazási célpontnak tekintik. Egy tanulmányból kiderül, hogy az osztrákok számára hazánk a "leggazdaságosabb" nyaralási célpont. A német RTL forgatócsoportja Balatonon nyaraló honfitársait faggatta, hogy vélekednek "kissé egzotikus" országunkról.
2002. 07. 24. 08:58
[FN] Az év első felében közel annyian igényeltek üdülési csekket, mint tavaly egész évben. Az elmúlt évben erre a célra 1,358 milliárd forintot költöttek a vállalatok, míg idén már 1,334 milliárd forintot áldoztak alkalmazottaik pihenésére. A legtöbb üdülési csekket idén Budapesten igényelték a cégek összesen 600 millió forint értékben, a legkevesebbet pedig Nógrád megyében, összesen 14 millió forint értékben. •
2002. 07. 24. 08:55
A hazai acélpiac-védelmi intézkedések enyhítéséhez kellene vezetnie az USA és az EU között enyhülő acélkereskedelmi feszültségnek, mert a behozatali korlátok már ellátási problémákat okoztak - közölte a Világgazdasággal Sefer Stevan, a Ferroglobus igazgatósági elnöke. S bár a nemzetközi acélárak nőnek, az élénkülés kapcsán Hónig Péter, a Dunaferr elnök-vezérigazgatója is óvatosságra
2002. 07. 24. 08:55
[FN] A Magyar Honvédség által már nem használt felszerelések és eszközök közül válogathat majd a létrejövő új afgán hadsereg: a felajánlási listán egyebek között rohamsisakok, kézifegyverek és lőszerek szerepelnek. Csak működőképes eszközöket ad át a magyar kormány a kabuli vezetésnek. •[Kormányzati Portál]
2002. 07. 24. 08:53
[FN] Az EU-csatlakozásra váró államok közül először Magyarországra látogat a franca Európa-ügyi miniszter, aki a bővítésről is tárgyal. Kovács László külügyminiszter 2002 július 26-án megbeszélést folytat Noëlle Lenoir asszonnyal, a francia Európa-ügyi miniszterrel. A találkozó során áttekintik a kétoldalú kapcsolatok alakulását, és kiemelten foglalkoznak a magyar EU-csatlakozás időszerű kérdéseivel. •
2002. 07. 24. 08:49
Az utóbbi időben több hamis bankó - mindenekelőtt sok húszezres - került forgalomba. Szakemberek szerint mindez a véletlen műve, s csak egyedi esetekről van szó. Az 1999-es csúcsévhez hasonló hamisítási hullám - amikor is 30 ezer darab, zömmel régi ötezer forintos utánzatot dobtak a piacra - nem várható. Ennek oka, hogy a sok biztonsági elem miatt nehéz hamisítani a magyar bankjegyek
2002. 07. 24. 08:39
Magyarországon élő külföldi diákokat, üzletembereket, oktatókat és családtagjaikat kérdezett arról a Studio Metropolitana Kht., hogy milyennek látják Budapestet. Az eredmény meglepő: a külhoniak általában lelkesedéssel beszéltek a magyar fővárosról. A magyarok kedvesek, illedelmesek, nyitottak, a hivatalnokok viszont packáznak az emberekkel. Budapest a kutyapiszkot leszámítva szép, t
2002. 07. 24. 08:35
A Pénzügyminisztérium előtt kívánnak tüntetni jövő pénteken a békési sertéstenyésztők, mert úgy vélik: ez a tárca akadályozza, hogy nagyobb támogatást kapjanak. A sertésfelvásárlási árakkal elégedetlen Békés megyei termelők úgy érzik, a kormány csak hitegeti őket, ezért disznókkal akarnak tüntetni - közölte tegnap a Népszabadsággal Sipos Sándor, az Országos Mezőgazdasági Demonstráció
2002. 07. 24. 08:21
Az autópályán tartott sajtótájékoztatóval ünnepelte a gazdasági miniszter tegnap a hétfői sztrádatenderbontás eredményét. A hivatalos számítás szerint 29, valójában 21 milliárdos elvi megtakarítást hozó közbeszerzés nélküli tender kapcsán a miniszter közölte: új idők jönnek el az autópálya-építésben. A fideszes expénzügyminiszter szerint viszont borítékolni lehetett volna a tender er
2002. 07. 24. 08:17
Mégsem két vezérigazgató vezeti majd a Magyar Fejlesztési Bankot - értesült a Népszabadság. Információnk szerint Zdeborsky György - aki Erős János mellett elfoglalta volna a vezérigazgatói székek egyikét - a pénzintézet elnöke lesz. Az MFB jelenlegi elnöke, Palánkai Tibor, akit alig egy hónapja neveztek ki erre a posztra, továbbra is az igazgatóság tagja marad. Úgy tudjuk, Zdeborsky
2002. 07. 24. 08:13
Sajátos nyári programot találtak a pesti Uránia Nemzeti Filmszínházban: a díszterem színpadán korcsolyázni tanítanak, és jégrevüt mutatnak be. Az 1,4 milliárdból felújított mozi nehezen jut hozzá filmekhez, vezetője ezért saját beszerzésen töri a fejét. Őszi terveiben egy sor egyéb rendezvény szerepel. •
2002. 07. 24. 08:10
A közalapítványok és alapítványok az elmúlt években gyakran törvénysértő módon kaptak támogatást a költségvetéstől – derül ki az Állami Számvevőszék vizsgálatából, amely több mint tízmilliárd forint sorsát vitatja. Sok esetben a kuratóriumok sem tartották be a jogszabályi előírásokat. Az adatok alapján az előző kormány idején, 1998 és 2001 között a központi költségvetés mintegy 80 milliárd [...]
2002. 07. 24. 07:56
László Csaba pénzügyminiszter kedden Brüsszelben azt mondta, hogy kormánya jövőre csökkenteni kívánja a költségvetési hiányt, a szociális partnerekkel folytatott tárgyalásokon a bérek mérsékelt emelésére törekszik, ami 10 százalék alatti reálbér-emelkedést jelentene. Az Európai Bizottság három tagjával, Pedro Solbesszel, Günter Verheugennel és Frits Bolkesteinnel tárgyalva kifejtette
2002. 07. 24. 07:52
Kovács László magyar külügyminiszter kedden Washingtonban újságírók előtt nagyon jó szelleműnek nevezte azokat a megbeszéléseket, amelyeket Tom Lantos kongresszusi képviselővel és Gordon Smith szenátorral folytatott egyesült államokbeli látogatásának zárónapján. Tom Lantos a képviselőház nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának a rangidős demokratapárti tagja, a republikánu
2002. 07. 24. 07:46
Az általános bizalmatlanság a tőzsdéken az árak zuhanásához vezetett. Most már az egész világ kára, hogy erősödik a gyanakvás. Sok-sok milliárd dolláros leckét kapunk arról, hogy ha valakik elkezdenek visszaélni a bizalommal, azon mindenki veszít.
2002. 07. 23. 17:53
[FN] Újabb egy százalékkal ér kevesebbet a Budapesti Értéktőzsde indexe, amely a keddi kereskedési napot 7043 ponton zárta. A vezető részvények közül a Matáv és az OTP 1,13, illetve 0,1 százalékkal erősödött, míg a Richter és Mol részvények 2,38, illetve 2,58 százalékkal gyengültek. A Richter ezzel ismét negatív rekordot állított fel, legutóbb 1999. november 17-én zárt 12690 forinton a vezető gyógyszergyári papír.
2002. 07. 23. 17:30
A CV-Online kivonult a JobMonitorról, és erről a lépésről széles körben küldött ki tájékoztatót, amelyben károkozással vádolja az ingyenes állásközvetítőket - általában. A JobMonitor szerint másra nem ragadt át a bizalomvesztés.
2002. 07. 23. 16:30
Kedves Álláskereső! Ezúton szeretnénk Önt informálni arról a változásról, hogy 2002. július elsejétől a CV-Online álláshirdetései nem elérhetők a Jobmonitor-on keresztül. Azért hoztuk ezt a döntést, mert számos munkaadó partnerünktől kapott visszajelzés arról tanúskodik, hogy ügyfeleink nem szeretnék, hogy a cvonline.hu oldalára feladott hirdetéseik más online állásközvetítő oldalakon is megjelenjenek. Ez ugyanis problémát okoz nekik [...]
2002. 07. 23. 16:09
[FN, MTI-Eco] Saját tőjénél valamivel kisebb értéken, 29,2 millió dollárért vette meg a Koreai Fejlesztési Bank a Daewoo Bank (Magyarországot) - jelentették be hétfőn Szöulban. Az év elején került napvilágra, hogy a Daewoo Bank(Magyarország) 100 százalékos tulajdonosa, a szöuli Daewoo Securities Co. Ltd. el kívánja adni magyarországi tulajdonát anyabankjának, a legnagyobb állami tulajdonú fejlesztési banknak, a Koreai Fejlesztési Banknak. Az elad
2002. 07. 23. 15:35
Gigászi küzdelem jellemzi az idén 14. alkalommal megrendezésre kerülő kapolcsi Művészetek Völgye előkészületeit, a szervezők lelkesedése azonban töretlen. Nem is csoda, hiszen a siker előre borítékolható.
2002. 07. 23. 15:16
[FN] A New York-i székhelyű Colgate-Palmolive Co. háztartásvegyipari, kozmetikai és fogyasztásicikk-gyártó 327 millió dollár tiszta nyereséget jelentett kedden a második negyedévről, a tavalyi második negyedévi 287,2 millió dolláros nyereség helyett. A növekedést a nagyobb forgalommal és a dollár értékvesztésével indokolták, mivel a cég bevételének túlnyomó része külföldről származik. A részvényenkénti nyereség 55 cent, jobb az 54 centes elemzői
2002. 07. 23. 14:19
[FN] A Lucent Technologies Inc. kedden közölte harmadik üzleti negyedévének adatait. A társaság három hónap alatt tovább növelte veszteségét, ami így már eléri a 7,86 milliárd dollárt. Az eredményromlás az 50 százalékkal visszaeső forgalommal magyarázható. A társaság üzleti eredményének ismeretében 7000 dolgozójának elbocsátását határozta el az év végéig. •
2002. 07. 23. 14:04
Olvasói sztorik