Belföld

gg

A Fidesz MC-je révbe ért. A Magyar Televízió újévi közleményében tudatta, hogy Medveczky Balázs vezérigazgató az 1-es csatornát Rákay Philipre bízta. Az idén 39 éves televíziós sosem titkolta, hogy nem szimpatizál az MSZP-vel, ugyanakkor rajong a Fideszért. Ez némiképp beárnyékolja a köztévé üzenetét, mely kiemelt célként nevezi meg, hogy a nemzeti főadó kiegyensúlyozott információs csatornává váljon.
2000. 01. 04. 06:30
Az állami szervek, hivatalok, cégek felett nagyrészt már átvette az irányítást a jelenlegi kormánypárt. Ám még mindig van jó pár olyan állami entitás, amelyben nem egykori fideszes képviselők, fiaik, lányaik, unokatestvéreik, barátaik rokonai ülnek. Tippeket adunk a kormánynak!
1848. 12. 15. 12:00
Azt követően, hogy 2006-ban a polgármesteri posztot is elvesztették az SZDSZ-frakció is megszűnt a korábban 16 évig vidéki liberális fellegvárnak számító Békéscsabán. Bokros Mátyás önkormányzati képviselő kilépése után ugyanis kéttagúra zsugorodott a liberális csapat. Kóka János pártja a jelek szerint nem sokat tesz a helyzet megváltoztatásáért.
0001. 01. 01. 00:00
245 program és több mint 350 új kiadvány várja az érdeklődőket a csütörtökön megnyíló és vasárnapig tartó 10. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A fesztivál díszvendége idén Franciaország lesz, a szerzők közül pedig a világhírű perui író, Mario Vargas Llosa.
0001. 01. 01. 00:00
Az Ekonomia című cseh gazdasági magazin lett az egyetlen szerb gazdasági folyóirat, a Privredni Pregled többségi tulajdonosa. Tulajdonrésze arányáról egyelőre nincs hír, a szerb lap igazgatója szerint nem éri el a 60 százalékot. A cseh cég máris képviseleti irodát nyitott Belgrádban. A szerb lap nevét, igazgatója szerint, meghagyják és szellemisége a jövőben a cseh lapéhoz lesz hasonló. Eddig a szerb folyóirat részvényeinek 87 százaléka az alkal

Októberben 0,8 százalékkal csökkent az amerikai ipar termelési értéke. Az ipari kapacitás-kihasználtság 75,2 százalékos volt. Az előzetes konszenzus 0,4 százalékos termelési visszaesést és 75,5 százalékos kapacitás-kihasználtságot jósolt a múlt hónapra.
0001. 01. 01. 00:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 42,93 pontos nyitás után esett pénteken délelőtt. Az index 11.35 -kor 17 698,27 ponton 329,71 pontos csökkenéssel 1,83 százalékot gyengülve állt a nyitáshoz képest.
0001. 01. 01. 00:00
Védeni kell azt a nemzeti kisebbséget, amellyel szemben bármilyen ordas eszmék zászlaja alatt bárki bakancsokban masírozva vonul fel - mondta pénteken Nagykanizsán Szili Katalin. A házelnök szerint valamennyi frakciónak el kell ítélnie az ilyen eseményeket.
0001. 01. 01. 00:00
A főpolgármesteri poszt, 23 kerületből 19 vezetése, egy kivételével az összes megyei jogú város irányítása, és többség az összes megyei közgyűlésben – ennyit nyert a Fidesz vasárnap. Ekkora felhatalmazást egyetlen politikai párt sem kapott a rendszerváltás óta.
0001. 01. 01. 00:00
A SZÜV Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Rt. kinevezett vezérigazgatója 2002. szeptember 6-tól Laufer Tamás, aki multinacionális vállalatvezetési tapasztalataival új lendületet adhat a cég számára.
0001. 01. 01. 00:00
Olvasói sztorik