Az igazságügyi tárca szakértői elképzelései szerint megszűnne az általánosan kötelező 3 milliós tőkeminimum a kft.-nél, és a jegyzett tőke mértéke a cég céljaihoz igazodna – írja a Világgazdaság.
Az orosz kormány az OAO Lukoil holdingban fennmaradt 7,59 százalékos részesedését 1,928 milliárd dollárért kívánja értékesíteni - olvasható a Vedomosti csütörtöki számában.
Kikerült a törvénytervezetből a vitatott közalapítványi formára tett javaslat, továbbra is kérdés azonban az oktatókkal köthető szerződések időtartama, valamint a differenciált béremelés – derül ki a Népszabadságból.
A Hainan kínai légitársaság hivatalos levélben közölte: megvizsgálták a privatizáció lehetőségét, és úgy döntöttek, nem kívánnak részt venni a még ki sem írt pályázaton – írja az elnök-vezérigazgató cáfolata ellenére a Népszabadság.
A biztosító visszavásárolja a halálos betegek kötvényeit - értesült a Magyar Hírlap. Igaz, esetenként csak a biztosítás értékének töredékét fizetik ki, de van kedvezőbb megoldás is.
A jegybank elnöke Medgyessy Péternek címzett levelében a túl magas államháztartási hiány és a folyó fizetési mérleg deficitje miatt kialakulható forint elleni spekulációk veszélyére hívta fel a miniszterelnök figyelmét - írja a Magyar Hírlap.
Gyurcsány Ferenc, az MSZP kormányfő-jelöltje, a pénzügyminiszteri poszton kívánja tartani Draskovics Tibort, aki élvezi a pénzügyi piacok bizalmát - mondta el a Reutersnak egy Gyurcsányhoz közel álló forrás.
A legújabb adatok szerint megközelíti a 10 milliárd eurót az athéni olimpiai költségvetés, így már közel duplája az eredetileg tervezettnek - közölte a görög pénzügyminisztérium egy magas rangú tisztviselője.
A kormány szerdai döntése értelmében az európai uniós polgárok is igénybe vehetik a magyar lakástámogatásokat, ha Magyarországon vállalnak munkát, és rendelkeznek érvényes tartózkodási engedéllyel.
Elsöprő győzelmet aratott Gyurcsány Ferenc a szocialisták küldöttgyűlésén, így a milliárdos üzletemberből lett politikus a kormánypártok miniszterelnök-jelöltje. Mádl egyeztetésre hívta a parlamenti pártok vezetőit.
Az internetes újságírással és általában az internetes tartalommal foglalkozó magyar nyelvű weblogot már az első hónapban több, mint 1200 látogató kereste fel.
Tudományos és üzleti sikernek is felfogható, hogy a napokban izraeli patikákban is elkezdték árusítani a Magyarországon már jól ismert Dr. Michael psoriázis elleni kenőcsöt.
A köztársasági elnök egyeztetést kezdeményez a parlamenti pártokkal a kormányváltásról - közölte Schillinger Erzsébet, az államfő sajtóirodájának vezetője szerdán az MTI-vel.
Ha elhúzódik a kormányváltás, arra eséssel reagálhat mind a részvénypiac, mind a pénzpiac - mondták a Medgyessy Péter lemondása utáni helyzetről az MTI kérdésére válaszoló elemzők.
Közel 400 millió forint pályázati támogatás odaítéléséről döntött szerdán a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács - közölte a testület ülését követő sajtótájékoztatón Juhászné Lévai Katalin, a tanács elnöke.
Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök szerda reggeli budapesti négyszemközti megbeszélésén nem esett szó garanciakérésről - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóirodája az MTI érdeklődésére.
Együttműködésről, a miniszterelnök-jelölt majdani támogatásáról beszéltek az MSZP vezető politikusai a párt kormányfőjelölő kongresszusa előtt újságíróknak nyilatkozva, szerda délután Budapesten.