A megváltozott ügyféligényekhez és a piacon végbemenő trendváltásokhoz igazodva a SZÁMALK Informatika Rt átalakítja nagyvállalati iktatási rendszerét a FilingDoc 2.0 t.
A KFKI Csoport örömmel mutatja be az első magyar vállalati blogot.
A vállalati informatikáról írja „IT lábjegyzeteit" Dr. Bőgel György, a KFKI Csoport stratégiai tanácsadója.
A NetAcademia Oktatóközpont az informatikában dolgozó szakemberek számára elindította „FizuFigyelő" névre keresztelt ingyenes fizetéskalkulátor szolgáltatását. A cég honlapján elérhető fizetésszámoló program az informatikusok bér- és juttatás szintjéről ad tájékoztatást, méghozzá beosztásra, földrajzi helyre, illetve cégméretre lebontva. A hetente 50-60 informatikus adatával bővülő FizuFigyelő adatbázisának statisztikai elemzéséből kiderült
Rodosz szigetén a helyi hatóságok nem kevesebbet terveznek, minthogy újjáépítik a korábban elpusztult rodoszi kolosszust, az ókori világ egyik csodáját - írja a BBC.
A hálózatbiztonsági és internettelefóniás technológiák a legkeresettebb eljárások lesznek, mivel az előrejelzések szerint a vállalatok és a távközlési gerincszolgáltatók hálózataik továbbfejlesztésére készülnek.
Az Arago Befektetési Holding Rt. a tavalyi évet 3,24 milliárd forint adózott veszteséggel zárta, míg egy évvel korábban 51 millió forint adózott nyereséget könyvelt el.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,77 pontos emelkedéssel 16 609,95 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn, ez az előző napi záró értékhez képest 1,34 százalékos erősödés.
Meghosszabbított nyitvatartási idővel és megerősített szolgálattal várja hivatalaiban a Magyar Posta az ügyfeleket február 15-én egyebek mellett az egyéni vállalkozások, az EVA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók adóbevallásának beadási határideje miatt
A külföldi intézményi befektetők tulajdoni részaránya 12,33 százalékról 33,09 százalékra növekedett az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. tulajdonosi körében - derül ki a hitelintézet gyorsjelentéséből.
Az Erste Bank Hungary Rt. (EBH) 2004. évi adózás előtti nyeresége 6,193 milliárd forint a nem auditált, nem konszolidált MSZSZ kimutatások szerint, 3,3-szorosa az előző évinek - derül ki a hitelintézet szombaton közzétett gyorsjelentéséből.
A HVB Jelzálogbank Rt. (HVBJ) adózás előtti profitja 1,771 milliárd forintra, két és félszeresére nőtt az előző évi 705,4 millió forinthoz képest - derült ki a hitelintézet nem auditált, nem konszolidált MSZSZ kimutatások szerinti gyorsjelentéséből.
Az Agrimill-Agrimpex Rt. az elmúlt évben 156,4 millió forint veszteséget szenvedett el az egy évvel korábbi 309,8 millió forint nyereség után - közölte a cég nem auditált, nem konszolidált gyorsjelentésében.
A kormány intézkedései ellenére az emberek úgy érzik, nem élnek jól - véli a kormányfő, ezért változást szeretne. A legfőbb cél a versenyképesség javítása, a legnagyobb kihívás a romák felzárkóztatása.
A Verizon Communications Inc. hétfői bejelentése szerint 5,3 milliárd dollárért felvásárolja a vezetékes távolsági beszélgetésekre szakosodott MCI Communications Inc.-et.
A vámhatóság idén összesen 1245 esetben tartott önállóan adóellenőrzést, amelyek során 186 esetben fedeztek fel hiányosságot. A fegyverres vámosok főleg a kockázatosabb helyeken, aluljárókban, piacokon helyettesítik az adóellenőröket.
Több adózási határidő is lejár február közepén. A tízezer legnagyobb adózó elektronikus bevallása felemás tapasztalatokat hozott. Az adóhatósági adómegállapítást egyelőre csak néhány ezren választották.
Míg az első jelentések szerint a merénylőknek nem sikerült végezniük a korábbi libanoni kormányfővel, Rafik Haririval, azóta kiderült, hogy mégis életét vesztette a miniszterelnök, amikor egy autóba rejtett pokolgép felrobbant konvoja mellett – közölték a CNN-nel bejrúti kórházi források.
Az Inter-Európa Bank (IEB) Rt. 2004-ben 2,144 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, s ez csaknem 18 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte a bank.
A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. (MKB) 2004-ben 14,791 milliárd forintos adózás előtti nyereséget ért el, 13,6 százalékkal többet, mint az egy évvel korábban - jelentette a bank nem konszolidált gyorsjelentésében hétfőn.
Az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) csoport 17,426 milliárd forintos adózott eredményt ért el 2004-ben, ami csaknem 4,5 milliárd forinttal haladja meg az egy évvel korábbi 12,959 milliárd forintot - tette közzé az ÁÉB konszolidált gyorsjelentésében.
A Pannonplast a tavalyi évet 1,83 milliárd forint veszteséggel zárta, ami egy év alatt mindössze 0,9 százalékos javulást jelent, miközben a nettó árbevétel 0,8 százalékkal 26,58 milliárd forintra nőtt – derült ki a cég nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentéséből.