Forró Tamás meghallgatásával folytatódik ma Kulcsár Attila és 21 társának büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. Az ismert újságíró a per tizedrendű vádlottja.
Pető Iván szerint a liberális párt három minisztérium vezetésével elégedett lenne. A SZDSZ ügyvivő erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt hétfőn reggel.
A Magyar Vöröskereszt
2006-tól
SMS-ben is értesíti a segítőkész véradókat
Az idén 125 éves Magyar Vöröskereszt eddig telefonon, levélben, plakáton és szórólapon értesítette a regisztrált véradókat.
Mobilkommunikációnak k
„A párhuzamosok az öregségben találkoznak” – mondta telefonon Sütő András a Nemzeti Színház rendkívüli gálaestjén, amelyen a hazai és határon túli magyar irodalmi élet jelentős szereplői köszöntötték a kilencven
A Holcim nyergesújfalui cementgyárának építéséről kiírt ügydöntő népszavazásra csak a szavazók 40 százaléka jött el, ezért a szavazás érvénytelen. A megjelentek többsége egyetértett az üzem építésével - tájékoztatta az MTI-t a voksok összeszámolása után a település jegyzője.
A fővárosi SZDSZ elnöksége hétvégi ülésén felkérte Demszky Gábort, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének jelöltjeként induljon az őszi főpolgármesteri választáson – áll a párt közleményében.
Vasárnap több mint ötvenre emelkedett azok száma, akik kórházba kerültek a csütörtöki és pénteki ételmérgezések miatt. Az első adatok szerint szalmonellafertőzés történt - mondta Fried Katalin, a Szent László Kórház ügyeletes főorvosa.
Önálló frakció létrehozására kéri az idei országgyűlési választásokon a Fidesz listáján parlamentbe jutott kisgazda képviselőket kilenc egykori kisgazda politikus.
Az őcsényi repülőnapon történt, két ember halálát okozó tragédia oka továbbra is ismeretlen, a nemzetközi modellrepülő bemutató szervezője szerint kivédhetetlen volt a baleset.
A világ különböző tájain élő magyar gyerekeknek és fiataloknak szervez találkozókat a martonvásári Katedra Oktatássegítő Alapítvány: az első programsorozatra június 26. és július 4. között a Fejér megyei Felcsúton kerül sor - közölte az alapítvány kuratóriumának tagja, a rendezvény egyik szervezője.
Vélhetően egy, a rádió adó-vevőjét használó taxis vagy CB-rádiós okozhatta azt a rádiófrekvenciás zavart a repülő-modellező bemutatón- mondta a Magyar Modellező Szövetség elnöke, Harmath Andor az MTI-nek.
Két ember meghalt, négyen könnyebben megsérültek szombat délután az őcsényi repülőtéren tartott nemzetközi repülő-modellező bemutatón, amikor egy repülőgépmodell a nézők közé esett - tájékoztatta az MTI-t a megyei mentőszolgálat ügyeletese.
Az MSZP leendő koalíciós partnere mellett az ellenzékkel is együtt kíván működni, hogy meghozzák az ország érdekében álló döntéseket - mondta Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke a testület szombati ülésen elhangzottakat összegezve Budapesten.
A balatonfüredi kikötőben szombaton a Himnusz hangjaira felhúzták a nemzeti lobogót, megkoszorúzták a tó vizét és vitorlát bontottak a hajók; ezzel megkezdődött az idei, egyben a 124. vitorlásszezon a Balatonon.
Politikai értelemben az MDF az MSZP egyik tagozata - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) választmányi ülését követően.
Gyurcsány Ferenc bejelentése szerint május 30-án benyújtják a kormányprogramot, június 14-én megalakulhat az új kormány, az utána következő napon pedig több mint másfél tucat törvényjavaslatot terjesztenek az Országgyűlés elé. A kormányfő a reformokról is szót ejtett.
A választási adatok elemzéséből az derül ki, hogy az MSZP megerősödött vidéken és csökkentette lemaradását a fiatal korosztályokban - mondta Hiller István, az MSZP elnöke Budapesten a párt országos választmányának ülésén.
Az MDF számára a következő négy év feladata, hogy az új magyar jobboldalt felépítse, és 2010-re kormányzóképessé tegye - jelentette ki Dávid Ibolya pártelnök Budapesten, az MDF országos választmányának ülésén.
Az ország helyzetét, a koalíciós tárgyalások folyamatát és az MSZP választási eredményét elemzik a szocialisták a szombati választmányi ülésen - mondta Hiller István.
Bűncselekmény hiányában a Fővárosi Főügyészség megszüntette a tavalyi érettségi tételek kiszivárogtatása ügyében indított nyomozást - mondta a szervezet szóvivője.