Belföld

Méhes György köszöntése

„A párhuzamosok az öregségben találkoznak” – mondta telefonon Sütő András a Nemzeti Színház rendkívüli gálaestjén, amelyen a hazai és határon túli magyar irodalmi élet jelentős szereplői köszöntötték a kilencven

Aki tudott, személyesen jött el, mások levélben gratuláltak, verset hoztak ajándékba: Faludy György, Csoóri Sándor, Szőcs Géza, Orbán János Dénes, Határ Győző, kortársak és fiatal írók igazolták Sütő András szavait, az utóbbi években reneszánszát élő Méhes György egy estére az irodalmi élet és a közélet legkülönbözőbb képviselőit hozta össze.

A Kaláka együttes, a Sebő együttes, Selmeci György zongoraművész és Sebestyén Márta énekesnő közreműködésével az est első részében zenés-verses műsor hangzott el, amelynek dalait Méhes György Kolozsváron filmre rögzített lírai emlékezése fűzött össze.

Az est második részében felolvasásos színpadi előadáson mutatták be Méhes „Földi Istenek” című egyfelvonásosát. A darab a bizánci császárság tróntermi intrikájának bemutatásával a legkülönbözőbb korok politikaformáló módszereit vonultatja fel. A fordulatokkal teli, a máról is szóló színpadi műben Iustinianos császárt Blaskó Péter, Theodóra császárnét Básti Juli, és Prokopios történészt Jordán Tamás alakítja. Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója elmondta: foglalkoznak az előadás műsorra tűzésével, tárgyalnak arról is, hogy tévéjáték készüljön a „Földi Istenek”-ből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik