Belföld

Civilszervezetek tüntettek a Dob utca 27. szám alatt álló épület megmentése érdekében, mert azt a VII. kerületi önkormányzat le akarja rombolni, és helyére bérházat építene. Míg a tiltakozók erkölcsileg tartják helytelennek a bontást, addig a műemlékvédelmi szakmérnöki vélemény nem talált az épületben sem mentendőt sem védendőt.
2006. 07. 18. 16:50
A szocialisták és a Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetsége szerint a nyugdíjasok nagy többsége megérti az egyensúlyteremtő program intézkedéseit. A Fidesz szerint viszont hiába hangoztatják ezt a párthoz közelálló szervezetek, a Gyurcsány-csomag igazi vesztesei mégis az idősek.
2006. 07. 18. 16:03
Kormánybiztos kinevezését kérik azok a Bács-Kiskun megyei állattartók, akiket a madárinfluenza miatt veszteség ért. Budapesten mintegy 100 baromfitartó demonstrált kedden a madárinfluenza miatt keletkezett közvetlen károk mielőbbi ellentételezése, valamint a közvetett károk elismerése érdekében.
2006. 07. 18. 15:11
Kisebbségi önkormányzati választást október 1-jén az ország legalább 1448 településén tartanak várhatóan, a voksoláson mintegy 195 ezren vehetnek részt, ennyien jelentkeztek ugyanis a 13 kisebbségi névjegyzékbe – közölte az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője kedden Budapesten.
2006. 07. 18. 12:01
Ágydíj, vizitdíj, étkezési hozzájárulás – ezek azok a találgatások, amelyek az utóbbi hetekben napvilágot láttak a sajtóban. Ami biztos, hogy betegség esetén fizetnünk kell, a kormány viszont még nem döntött arról, hogy ezt az összeget milyen jogcímen szedje be.
2006. 07. 18. 11:31
A Fidesz szerint az uniós források kezelésére létrehozott kormányzati intézményrendszer átláthatatlan, ezért kezdeményezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meghallgatását az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságában.
2006. 07. 18. 10:53
Elmaradt Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter meghallgatása kedden az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságában, a sport, valamint az idegenforgalom állami irányításának új struktúrájáról és az ahhoz kapcsolódó személyi kérdésekről.
2006. 07. 18. 10:18
Folytatódik Keller László volt közpénzügyi államtitkár személyes adattal és hivatali visszaéléssel vádolt egykori politikai főtanácsadójának, Szőke Péter Szabolcsnak a büntetőpere a Fővárosi Bíróságon; a bíróság sajtótitkárságának közlése szerint ma tanúmeghallgatásra kerül sor.
2006. 07. 18. 07:55
Pert indít a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a Malév ellen, mert a légitársaság a Fővárosi Bíróság korábbi, elmarasztaló ítélete ellenére továbbra is külön díjat számít fel a repülőjegy kiállításáért - közölte a FEOSZ.
2006. 07. 17. 18:11
A villamosforgalom biztonságos újraindításhoz a Margit hídon szükséges az összes közműoszlop megerősítése, ezért a 4-es, 6-os villamosok várhatóan még több napig nem közlekednek a Jászai Mari tér és a Moszkva tér között – közölte a BKV Zrt.
2006. 07. 17. 17:13
Tovább építhetik a Rózsadombon a volt SZOT-szállóból luxuslakóházzá avanzsáló épülettorzót. A civil nyomásra módosított terv milliárdos veszteséget okoz a beruházónak.
2006. 07. 17. 16:30
Olvasói sztorik