Belföld

Performansszal egybekötött békés demonstrációt tartott az MTV épületénél az önkormányzati választáson induló Humanista Párt, a Budapest Társaság és a Centrum Párt kedd este.
2006. 09. 26. 23:33
Kisebb szóváltás kerekedett a szervezők és a felszólalók között kedd este a budapesti Kossuth téren zajló tüntetésen, amikor egy szónok arra bíztatta az egybegyűlteket, hogy szavazzanak a Fideszre.
2006. 09. 26. 23:30
Kaposvár főterén kedden este ismét összegyűlt mintegy száz, a miniszterelnök lemondását és a kormány távozását követelő tüntető, akik demonstráción már kézbe vehették a demonstráció vezérszónoka és koordinátora által szerkesztett folyóirat a kaposvári tiltakozó akciókról szóló különszámát is.
2006. 09. 26. 23:26
Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke szerint az országban sok helyen alább hagyott a tiltakozói kedv, s mint kedden este a budapesti Kossuth téren mondta, "fenyegeti a forradalmat a csüggedtség".
2006. 09. 26. 23:23
Személyeskedésektől sem mentes vitán vett részt kedd este a Budapesten listát állító hat párt listavezetője. A politikusok – akik Molnár Gyula kivételével egyben pártjuk főpolgármester-jelöltjei is – a legtöbb dologban egyetértettek, egyetlen dologról viszont nem beszéltek: a programjukról.
2006. 09. 26. 22:45
Több mint négyszáz főiskolás tüntetett a tandíj bevezetése ellen kedden Kecskeméten. A helyi főiskola hallgatóihoz Szarvasról, a Tessedik Sámuel Pedagógiai Főiskola negyven tanulója is csatlakozott.
2006. 09. 26. 20:02
Orbán illegitimnek, de nem illegálisnak tekinti a Gyurcsány-kormányt. A tüntetőkhöz csatlakozott fideszes politikusoknak joguk van kifejteni véleményüket, de a kérdés felmerül a párt következő frakcióülésén – mondta a Fidesz elnöke az Indexnek adott interjúban.
2006. 09. 26. 19:57
A Fidesz lejáratását célzó, szándékos kormányzati provokációt gyanít az MTV épületének múlt heti ostroma során történtek mögött Kupper András. Pesti Imre szerint az ostrom szervezésében is részt vettek rendőrök.
2006. 09. 26. 15:22
A Kossuth téri tüntetők által megalakított "Magyar Nemzeti Bizottság 2006" két ügyvivője bejelentette: a hétvégén, az önkormányzati választások előtti kampánycsend idejére két napra kulturális demonstrációvá alakul át a tüntetés, ahol a nemzet valódi színészei, valamint nemzeti zenekarok lépnek majd fel.
2006. 09. 26. 14:44
Továbbra is Demszky Gábor főpolgármesterrel vitázna Tarlós István független, a Fidesz által támogatott főpolgármester-jelölt, aki kedden egy sajtótájékoztató keretében intézett tíz kérdést szabad demokrata riválisához.
2006. 09. 26. 14:33
Polgári pert is indít a múlt hétfői székházostrom során rombolók, fosztogatók ellen a Magyar Televízió (MTV) – értesült a közszolgálati médium vezetéséhez közel álló forrásból kedden az MTI.
2006. 09. 26. 14:10
Levélben fordul kedden a kormányfőhöz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, az érdekvédők azt várják, hogy Gyurcsány Ferenc egy héten belül tűzze ki a közoktatási törvény általuk kifogásolt pontjairól szóló tárgyalások időpontját – közölte Kerpen Gábor elnök sajtótájékoztatón Budapesten.
2006. 09. 26. 12:48
Csire János, a III. kerület független polgármesterjelöltje azt állítja: a polgármesteri székért induló szocialista ellenfele, Pető György a közelmúltban megfenyegette őt.
2006. 09. 26. 12:34
„Minek álmodni, ha ébren is jó?” kérdezi a Malomdomb Lakókertet hirdető plakát szlogenje a szélmalomharcban megfáradt lovagot. Ha a költői kérdés arra utal, milyen hűen tükrözi a Malomdomb látványtervének álomszerű valóságát a megszülető épület, akkor célba ért, hiszen kevés építési projekt valósul meg pontosan olyan formában, ahogy azt eredetileg megálmodták. De vajon igaz ez minden lakóparkra? Milyen jelek alapján lehet előre megáll
2006. 09. 26. 11:39
Múlt hét csütörtökön az egyik Kossuth téri felszólaló ötven olyan politikus nevét olvasta fel, akiket zsidónak tartanak. Az adatvédelmi ombudsman figyelmeztetett: a szabad véleménynyilvánítás nem járhat mások jogainak sérelmével.
2006. 09. 26. 11:37
Olvasói sztorik