Felháborodott posztot tett közzé a közösségi oldalán Kisberk Szabolcs, Gyömrő polgármestere. A politikus beszámolója szerint egy K. György nevű férfi több embert is megfenyegetett július elején a gyömrői vasútállomáson, majd felszállt a Keleti pályaudvarra tartó vonatra, leült egy tizenéves lány közelében, és maszturbálni kezdett.
A polgármester szerint már nem ez volt az első olyan eset, hogy a férfi magához nyúlt fiatal lányok előtt a vonaton. A hozzá eljutó információk szerint állítólag kés is volt a vasútállomáson fenyegetőző férfinél. Kisberk feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az áldozat szerencsére készített egy rövid videófelvételt az elkövetőről és a cselekményről, de az annyira undorító, hogy nem teszem közzé. A K. György nevű beteg lelkű bűnöző annyira beijedt, hogy feladta magát a Nagykátai Rendőrkapitányságon, ahonnan KIHALLGATÁSA UTÁN HAZAENGEDTÉK! Itt tart ma a magyar rendőrség! Szégyen!
– írta a posztjában.
Megkerestük a Pest Vármegyei Rendőr-kapitányságot, hogy megtudjuk, mi történt pontosan, és mivel gyanúsítják a férfit. Emellett arra is rákérdeztünk, hogy kezdeményeztek-e bármilyen kényszerintézkedést a férfival szemben, és ha nem, akkor mi ennek az oka. Amint válaszolnak, frissítjük a cikket.
Egy másik lány sikítva kért segítséget, miután követték és fogdosták az utcán.
