Egy, a süllyesztéshez már beállított bárkáról jelentkezett be Magyar Péter Paks mellől, a Dunáról péntek este.
Reggel hatra egy mérőhajó érkezik majd, és megkezdődhet a bárkák ütemezett süllyesztése
– nyilatkozta a miniszterelnök, aki az időközben leszállt sötétség miatt reflektorok fényében, szivattyúk berregésével a háttérben adott helyzetjelentést.
A süllyesztésre a fenékküszöb megépítése miatt van szükség, mely várhatóan hosszú távon biztosítani fogja majd a Paksi Atomerőmű megfelelő hűtővízellátását, a Duna alacsony vízállása esetén is.
A mérésekkel azt akarják igazolni, hogy a modellezett megoldás a valóságban is működik, illetve így tudják beállítani, pontosan milyen mélyre szükséges süllyeszteni a két bárkát – mondta Magyar.
Hozzátette: szeretnék elkerülni a románok hibáját, akik a csernavodai atomerőmű hűtővízellátását akarták hasonló módon biztosítani, ám ott végül „gyors süllyesztés történt, nem jó szögben”, így nem sikerült az elérni az optimális megoldást.
A videó végén Magyar azt ígérte: szombaton hajnalban jelentkeznek majd a süllyesztés idejében is, utána 10 órától pedig sajtótájékoztatót tartanak majd.
