Belföld

Szőlő utcai javítóintézet: rács mögött tölti a húsvétot Juhász Péter Pál az élettársával

Körös Gábor / 24.hu
Körös Gábor / 24.hu

Rács mögött tölti a húsvétot a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál és az élettársa – tudta meg a 24.hu. Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre válaszul azt mondta, hogy a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően május 28-ig meghosszabbította mindkét gyanúsított letartóztatását. Jelenleg tizenegy gyanúsítottja van az országos vihart kavaró eljárásnak.

Juhász Péter Pál, párja segítségével, a kizsákmányolt fiatalokat tényleges munkavégzés nélkül, valótlanul kitöltött jelenléti ívek felhasználásával közalkalmazottként foglalkoztatta az intézményben. Ezzel közel hatvanmillió forintos kárt okoztak. A gyanúsítottak nagy értékű autókat és ingatlanokat vásároltak annak érdekében, hogy legalizálják az általuk elkövetett bűncselekményből származó vagyont.

Egy tanú elmondta, milyen szörnyűségeket művelt vele a volt igazgató

Az volt a céljuk, hogy rendszeres haszonra tegyenek szert, és magas színvonalú életet élhessenek a fiatalok szexuális kizsákmányolásából. De olyan is előfordult, hogy egy valóban ott dolgozó személynek elvették a fizetését, és abból csak annyi pénzt adtak neki, ami elég a mindennapos szükségleteire. Juhász egy légpuskát is tartott az otthonában, amelyhez nem rendelkezett fegyvertartási engedéllyel.

A fentiek miatt a gyanúsítottak emberkereskedelem és kényszermunka, valamint hűtlen kezelés, továbbá pénzmosás, illetve többrendbeli hamis magánokirat felhasználásának bűncselekményével, a férfi ezenkívül közfeladati helyzettel és lőfegyverrel visszaélés és szexuális bűncselekménnyel is gyanúsítható. Egy kiskorú lány elmondta, hogy hogyan hálózta be őt Juhász. A lány tanúvallomásában elmondta: 2013 őszén, egy családi krízishelyzet után Juhász a saját lakására vitte, ahol elmondása szerint megerőszakolta.

Juhász Péter Pál és párja mellett több gyereket bántalmazó nevelőt, rendészt és vezetőt is letartóztattak már az ügyben. A Juhász után kinevezett megbízott igazgatót, Kovács-Buna Károlyt azt követően csukták le, hogy kikerült róla egy korábbi videó, hogy kirángat a padból és megrugdos egy földön fekvő gyereket. A volt megbízott igazgatót azzal gyanúsítják, hogy bűnpártolóként akadályozta elődje felelősségre vonását, de kiskorúak bántalmazása, veszélyeztetése és bűnpártolás miatt kell felelnie egy, az intézetben több mint tíz évig dolgozó pszichológus-nevelőnőnek is.

A Szőlő utcai botránnyal kapcsolatos cikkeinket ide kattintva olvashatja el.

Frissítünk!

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a volt igazgató és kollégája többször is különösen erőszakos módon bántalmazta a nevelése és felügyelete alatt álló személyeket. Az igazgató ezen felül a korábbi intézményvezető által elkövetett bűncselekmény miatti felelősségre vonást is akadályozta.

Juhászt lényegesen több bűncselekménnyel is meggyanúsították már, többek között kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt is felelnie kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik