Nyolc év fegyházra ítélte a Fővárosi Törvényszék Maja T.-t a három évvel ezelőtti antifa-támadások miatt, írja a Telex. A német Maja T.-t és társait azzal vádolták, hogy 2023 februárjában csoportosan megtámadtak és megvertek több olyan embert, akikről leginkább a ruházatuk alapján azt gondolták, hogy szélsőjobboldaliak, és a Kitörés Emléktúrára vagy a „becsület napjára” mennek.
Összesen öt támadás történt Budapesten, amelyek során kilencen sérültek meg. Az első támadás a Nyugati pályaudvaron, egy vonaton, a második a Fővám téren, a harmadik és a negyedik támadás február 10-én, a Gazdagréti téren, valamint a Bank utcában, az ötödik pedig február 11-én, az I. kerületi Mikó utcában történt. Az áldozatok között volt magyar és külföldi állampolgár is. Közülük hatan súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek.
Ezt mondta Maja T. az utolsó szó jogán
Mindannyian tudjuk, milyen ítéletet akar Magyarország miniszterelnöke
– mondta Maja T. az utolsó szó jogán, aki tavaly júniusban éhségsztrájkba kezdett, hogy tiltakozzon a fogva tartási körülményei ellen.
Az ügy elsőrendű vádlottja, az olasz tanárnő, Ilaria Salis volt. Őt viszont 2024-ben európai parlamenti képviselőnek választották, úgyhogy a magyar hatóságok szabadon engedték, és felfüggesztették az ellene folyó bírósági ügyet.
