Megalázott és koldulásra kényszerített mentálisan sérült gyermekeket egy fiatal Nagykőrösön. Ha a 13 és 16 éves áldozatai nem teljesítették az aznapi penzumot, akkor a kamasz ütötte-verte, illetve megbotozta őket.
Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta: az ügyészség 2 év 4 hónap, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést, és 2 év közügyektől eltiltást kért a minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével vádolt fiatalkorú férfira.
Kérdésünkre elmondta még, hogy a vádlott tagadta a bűnösségét. Állítása szerint együtt jártak koldulni, és ilyenkor előfordult, hogy arra kérte a társait, gyűjtsenek csikkeket, ám azt is közösen szívták el.
A vádirat szerint a fiatalkorú elkövető egy lakásotthonban élt a nála fiatalabb, esetenként tizennégy év alatti gyerekekkel is. Tavaly augusztusban két, nála kisebb, gyengébb és mentálisan sérült gyermeket szemelt ki magának, akiket arra kényszerített, hogy pénzt és cigarettacsikket gyűjtsenek neki.
A fiatal tavaly decemberig napi szinten terrorizálta az áldozatait. Rendszeresen fenyegette és bántalmazta őket azért, hogy Nagykőrösön minimum ezer forintot kolduljanak, illetve csikkeket szedjenek neki. Amennyiben a gyerekek nem teljesítették a napi kvótát, a fiatalkorú férfi kézzel, lábbal vagy bottal bántalmazta őket. De olyan is előfordult, hogy más otthonban lakó gyereket utasított arra, hogy verje el őket.
A mentálisan sérült gyerekek rettegtek az erősebb fiútól, így sokáig segítséget sem mertek kérni. Csak akkor jelezték a nevelők felé a velük történteket, amikor már nem bírták tovább a megaláztatásokat, a fenyegetéseket és a bántalmazásokat. Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést kért a minősített emberkereskedelemmel, kényszermunka bűntettével és testi sértés vétségével vádolt elkövetőre azzal, hogy tiltsák el a közügyektől is.
Egy másik fiatal szexre kényszerített egy kislányt az egyik Pest vármegyei lakásotthonban. Erről ide kattintva olvashat.
