Belföld

„Orbán Viktor politikai zsákutcába vezette Magyarországot” – fogalmazott a korábbi Orbán-kormány magas rangú diplomatája

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A helyzet, amelybe Orbán Viktor belevezette Magyarországot, nyilvánvaló politikai zsákutca

– írta a Válasz Online-on megjelent publicisztikájában Bába Iván külpolitikai szakértő, aki az első Orbán-kormány idején varsói nagykövetként szolgált.

Bába a lengyelországi megbízatás mellett egy sor fontos pozíciót betöltött a korábbi Fidesz-kormányok alatt: dolgozott a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkáraként, majd 2002 és 2006 között a Fidesz külügyi hivatalát vezette. Később, Martonyi János 2010 és 2014 közötti minisztersége idején ismét a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkárának nevezték ki. Így nem túlzás a lap megfogalmazása sem, miszerint Bába személyében a Fidesz-kormányok eddigi legmagasabb rangú egykori külügyi tisztviselője fogalmazott meg súlyos kritikát a kormány külpolitikájával kapcsolatban.

Bába messziről kezdi értekezését, visszamegy az 1648-as vesztfáliai békéig, amikor kialakult az állami szuverenitás fogalma. Ám ahogy arra az egykori diplomata rámutatott, az évszázadok alatt a szuverenitás fogalma átalakult, és az államok közötti szövetségi rendszerek létrejöttével a mai nemzetközi viszonyok már nem ismernek korlátlan szuverenitású államot – és ez alól még az olyan nagyhatalmak sem kivételek, mint az Egyesült Államok és Kína.

Amikor egy állam részt vesz egy nemzetközi szervezet megalapításában vagy tagjává válik egy már létező szervezetnek, vállalja a tagsággal járó közös döntéshozatalt és az abból következő kötelezettségeket. Vagyis bizonyos önkorlátozást hajt végre (…)  Magyarország 1999-ben a NATO és 2004-ben az Európai Unió tagja lett. Régi össznemzeti politikai törekvésünk vált valóra, amikor hazánk belépett e két szervezetbe. Mindkét szervezetben úgy vállaltuk a tagságot, hogy tudtuk, az milyen kötelezettségekkel jár

– írja Bába Iván, rámutatva, hogy az EU-csatlakozással a tagállamok, így Magyarország is, nemzeti szuverenitásuk egy részét nem egyedül, hanem a többi tagállammal együtt, közösségként gyakorolják.

Ezzel megy szembe az utóbbi években az Orbán-kormány külpolitikája Bába szerint, amit a miniszterelnök idei tusványosi beszéde is leképezett szerinte: Orbán Viktor ugyanis arról beszélt, hogy a világon jelenleg hat politikai erőközpont van (az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, India, a Türk Tanács és az Európai Unió), mi pedig csak az utóbbival nem vagyunk jóban. Elhallgatva mindeközben azt, hogy az említett erőközpontok közül egyedül az uniónak vagyunk tagjai, így ennek kellene a legfontosabbnak lennie az ország számára. Ehelyett azonban a magyar kormány úgy kezeli Brüsszelt, mintha egy tőlünk független, velünk ellenségesen bánó intézmény lenne, ami folyamatosan csorbítani akarja a nemzeti szuverenitásunkat.

Bába írása szerint ez a mesterségesen kialakított politikai kognitív disszonancia eddig is problémás volt, „most azonban egy olyan fordulattal kell szembenéznünk, amilyennel eddig nem találkoztunk”. Az egykori diplomata ez alatt azt érti, hogy az EU Bírósága megbüntette Magyarországot, amiért elmulasztotta a menedékkérőkkel kapcsolatos szabályozás uniós joggal összhangban lévő módosítását. A kiszabott büntetés forintra átszámítva egyszeri 80 milliárd volt, továbbá az ítélethozatal óta napi 400 millió forintot is felszámolnak. A számláló jelenleg több mint 570 millió eurónál (körülbelül 280 milliárd forintnál) tart, amit a szövetség a „nekünk járó” támogatásból von el.

Orbán Viktor és a kormány magatartása e kérdésben azt bizonyítja, hogy lemondott a Magyarországnak járó, de visszatartott támogatás megszerzéséről. Nem tudja ugyanis feloldani az eddigi magyar és uniós migránspolitika közötti ellentmondást – jelentős belpolitikai presztízsveszteség nélkül. Az Európai Unióban eddig követett magyar politika jelentős mértékben meggyengítette Magyarország közép-európai helyzetét is. Rossz viszonyban vagyunk Ukrajnával, Csehországgal, a balti államokkal, és talán az 1618 és 1648 közötti harmincéves háború óta nem voltak ilyen rosszak a magyar–lengyel kormányközi kapcsolatok. A helyzet, amelybe Orbán Viktor belevezette Magyarországot, nyilvánvaló politikai zsákutca

– fogalmaz az egykori diplomata, aki szerint zsákutcából csak visszzafelé lehet jönni, s a jelenlegi helyzetünk is csak politikai irányváltással feloldható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik