Nem sok jóra számíthat a másodfokú eljárásban az a férfi, aki az ötéves saját, valamint a tizenkét éves nevelt kiskorú lányával is erőszakoskodott. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei férfi 12 éves fegyházbüntetését.
Az elsőfokú ítélet szerint a férfi 2010. novembere és 2014. novembere között heti rendszerességgel fajtalankodott az élettársa kislányával, aki tizenkét éves volt a cselekmények kezdetekkor. Három és fél évvel ezelőtt pedig a saját ötéves lányával is erőszakoskodott a láthatás alatt. A férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését.
A Szolnoki Törvényszék 12 év fegyházra ítélte a férfit folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntette és szexuális erőszak bűntette miatt, és végleges hatállyal eltiltotta minden olyan tevékenységtől, amely kiskorúakhoz köthető. Az elkövető és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség a büntetés helybenhagyását kérte.
Egy családját terrorizáló férfi ötéves korától tizenhat éves koráig erőszakolta a nevelt lányát. Erről ide kattintva olvashat.