Élő Belföld

Lezárták a Hajógyári-szigetet, körülvette a víz Kisoroszit

Krizsán Csaba / MTVA
Krizsán Csaba / MTVA

Kedden folytatódott a felkészülés az árhullámra, Budapesten és a Lajtán már harmadfokú a készültség. A védekezés tegnapi eseményeiről itt olvashat.

Csütörtökön további lezárások várhatóak Vác környékén

Csütörtökön újabb fő- és mellékutakon léphet életbe teljes lezárás a dunai árhullám miatt Vác környékén, elsősorban a Dunakanyarban, Pest vármegye keleti oldalán várhatóak korlátozások, közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

Az elmúlt napokban már több tucat utat lezártak az árvízi védekezés vagy a magas vízállás miatt a szakemberek, elsősorban Komárom-Esztergom és Pest vármegyében. Eddig a 10-es, a 11-es és a 14-es főúton vezettek be jelentősebb korlátozásokat.

Csütörtökön

  • a 12-es főút Vác és Verőce közötti szakaszán 5 órától várható lezárás;
  • a 2-es főúton Sződligetnél szerda éjszaka félpályás, csütörtök délelőtt pedig már teljes lezárás is lehetséges,
  • szintén a 2-es főutat érintően Sződliget és Vác között,
  • valamint Vác lakott területen belül, a Gödöllői út és Rádi út között számíthatnak délelőtt teljes pályás korlátozásra a közlekedők.

Egyes lezárások miatt az M2-es autóút bizonyos részeit is díjmentesen használhatják majd az autósok, a pontos szakaszokat a lezárásokhoz fogják igazítani a szakemberek.

Már nem lehet közúton eljutni Kisorosziba

A Duna áradása miatt már nem lehet közúton eljutni Kisorosziba, a Tahitótfaluból oda vezető utat szerda délután lezárták – olvasható a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság honlapján.

A rendőrség közölte azt is, hogy

  • az árvíz miatt Nagymaroson a Sólyom-szigetet sem lehet megközelíteni,
  • Vácon kilépett a medréből a Gombás-patak, ezért szerdán a Vám utca teljes szakaszát lezárták,
  • Kismaroson hét utcát zártak le, kerülni a környező mellékutcákon lehet.

Kitértek arra, hogy az árvízhelyzet miatt a vármegyében lezárták a helembai-ipolydamásdi Károly Róbert hidat, az autósok a Letkés-Ipolyszalka összekötő hidat tudják használni.

Lengyelország árvíz sújtotta térségeibe látogat Ursula von der Leyen

Donald Tusk lengyel kormányfő meghívására az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen felkeresi Lengyelország árvíz sújtotta térségeit – jelentette be szerdán a brüsszeli testület szóvivője.

Arianna Podesta tájékoztatása szerint von der Leyen csütörtökön látogat a délnyugat-lengyelországi Wroclawba, ahol felméri a súlyos áradások és esők okozta károkat, valamint Tusk mellett találkozik Petr Fiala cseh és Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, illetve Karl Nehammer osztrák kancellárral is.

A Kelet-Közép-Európában pusztító árvizeknek már több mint 20 halálos áldozatuk van, a varsói pedig kormány szükségállapotot hirdetett az érintett területeken.

(MTI)

500 ezer homokzsák védi a Margitszigetet

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. közölte, hogy befejező szakaszához ért a fővárosi védekezés: 90 százalékban elkészülnek az ideiglenes gátak megépítésével, holnap már csak kisebb kiegészítő munkálatok végzésével számolnak. Az ideiglenes gátak 9 méteres vízállással is megbirkóznának, ám várhatóan ennél fél méterrel alacsonyabban fog tetőzni a Duna.

A Margitszigeten és a Királyok útján zajló munkálatok nagyobb, ideiglenes gátjai is majdnem kész vannak: a szigeten idáig közel 500 ezer homokzsák került beépítésre. A munkálatok egész éjszaka folytatódni fognak.

A pesti oldalon, a Dagály fürdőnél felhúzott, 500 méteres mobilgát elkészült, ahogy a IV. kerületi Komp utcába telepített, közel 20 méter hosszú mobilgát is.

Lezárták a Hajógyári szigetet, elhagyta az utolsó busz Kisoroszit

Karácsony Gergely főpolgármester a Római-partról jelentkezett be, és közölte, hogy mire hétvégén megérkezik a tetőzés Budapestre, minden fontos árvízi védekezéssel végeznek.

Elmondta azt is, hogy az óbudai Hajógyári-szigetet az előzetes terveknek megfelelően lezárták: a szigeten nem védekeznek, ugyanis ott egy ártéri galériaerdő van. A bekapcsoló hidakat lezárták, a szigeten levő ingatlanokat mentik. A Margitszigetre való bejárást a déli, Margit híd felőli oldalról lezárták, és valószínűleg hamarosan az északi, Árpád híd felőli oldalt is zárni kell, mondta Karácsony, aki azt javasolja, hogy most senki se látogasson a szigetre.

Az M1 híradója délután négy óra körül közölte, hogy Kisoroszit perceken belül elzárja a víz. A településen nagyjából ezren élnek, közülük sokan az árvíz idejére is itt maradtak. Ők egy hétig lesznek elzárva a külvilágtól, ugyanis az utolsó busz nemrég hagyta el a falut.

Evakuálták a Margitszigeti Kisállatkert lakóit

Az árvízveszély miatt biztonságba helyezték a Margitszigeti Kisállatkert 110 lakóját – közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert, Facebook-oldalán. Mint írták: az előkészületeket már múlt héten megkezdték, ma pedig az evakuálás is megtörtént.

A legtöbb állatot viszonylag egyszerű volt behozni a városligeti helyszínre, de a dámszarvasokat a szállításhoz bódítani kellett

– jelezték a posztban.

BKK: az M2-es metró és több villamos közlekedését is érinti az árvíz

A következő napokban a Duna emelkedő vízszintje miatt újabb korlátozásokat kell bevezetni Budapest közösségi közlekedési hálózatán, áll a BKK közleményében.

  • Szeptember 18-án, szerdán 14 órától lezárják a Clark Ádám téri gyalogos és kerékpáros aluljárót. A lezárása idején a kerékpárral közlekedők a Vám utca és az Ybl Miklós tér között tudnak haladni. Észak felé a Lánchíd utca – Clark Ádám téri körforgalom – Fő utca – Jégverem utca – Bem rakpart, dél felé pedig a Vám utca – Fő utca – Clark Ádám tér – Lánchíd utca útvonalon.
  • Szeptember 19-én, csütörtökön üzemkezdettől a 2-es villamos a jelenlegihez képest is rövidebb útvonalon jár, a Jászai Mari tér felől csak a Kossuth Lajos tér M megállóig közlekedik. A Kossuth Lajos tér M és a Március 15. tér között nem jár a villamos, ezen a szakaszon pótlóbusz sem közlekedik. A 2-es villamos közlekedésének korlátozása alatt a BKK a belvárost érintő egyéb járatok, különösen a metrók, a kiskörúti 47-es és 49-es, a nagykörúti 4-es és 6-os villamos, a 72-es trolibusz, valamint a 9-es és a 15-ös autóbusz igénybevételét javasolja.
  • Várhatóan szeptember 20-án, pénteken üzemkezdettől lezárják az M2-es metró Batthyány téri állomását. A vonatok csak áthaladnak az állomáson, le- és felszállni nem lehet. A Batthyány téri metróállomás lezárásának idején a 39-es busz a Széll Kálmán tér és a Batthyány tér között sűrűbben és nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszokkal közlekedik.
  • Ugyancsak szeptember 20-án, pénteken üzemkezdettől korlátozzák a 19-es és a 41-es villamos közlekedését a Széchenyi Lánchíd térségében. Péntektől a 41-es villamos a Krisztina körút felé, az 56-os villamos vonalán közlekedik, a 19-es villamos pedig két szakaszon jár: a Bécsi út felől csak a Batthyány téri, illetve a Clark Ádám téri ideiglenes végállomásig (felváltva), Kelenföld felől pedig a Clark Ádám tér megállóhelyig. A szakemberek folyamatosan figyelik a vízállást, ezért, ha szükségessé válik, a villamosok menetrendjét akár már csütörtök délután is módosíthatják.

Amennyiben a Duna vízszintje tovább emelkedik, további forgalmi korlátozások is várhatók. Az árvíz miatti forgalmi változásokról a bkk.hu/arviz oldalon lehet tájékozódni.

A katasztrófaturistákat arra kérik, hogy ne akadályozzák a védekezést

A rendőrség azt kéri, hogy katasztrófaturisták ne akadályozzák az árvízi védekezést.

Arra kérünk mindenkit, hogy az árvízi védekezésben dolgozókat ne akadályozzák bámészkodással, fotózkodással. Ezzel nemcsak hátráltatják a munkát, hanem saját testi épségüket is veszélyeztethetik

– írják a police.hu-n közzétett felhívásban.

A töltések állapota napról napra változik a rájuk nehezedő víznyomás miatt. Vigyázni kell rájuk, járművel és gyalogosan is tilos azokat megközelíteni. Az áradó folyó veszélyes, könnyen elsodorhat bárkit.

Mint írják, a következő időszak válságos napokat hoz az erdei állatoknak is. A folyó elárasztja az élőhelyeket, ezért különösen fontos, hogy a szárazföldet kereső, menekülő vadak nyugalma és az emberek saját biztonsága érdekében is kerüljék a gátak, erdők környékét, lehetőség szerint kutyájukat se arra sétáltassák. Az állatok túlélését azzal segíthetik, ha minél kevésbé zavarják jelenlétükkel az erdészek, vadgazdálkodási szakemberek mentési tevékenységét.

A lezárt területekre tilos bemenni és parkolni, mert ott vagy már víz van, vagy hamarosan lehet.

Ne hajtsanak át elárasztott úton, mert már a bokáig érő víz is elsodorhat egy embert vagy károkat okozhat az autóban. Ráadásul a víz alatt lehetnek veszélyes tárgyak, például elmozdult csatornafedél. Az elöntött területeken a fák gyökerei meglazulhatnak, és a szél könnyen kidöntheti azokat.

A szakemberek és az önkéntesek megfeszítve dolgoznak a védekezésben. „Kérjük, segítsék munkájukat azzal, hogy ne kelljen nézelődő embereket kerülgetniük! […]

Fotózkodás helyett inkább önkéntes munkájukkal segítsék a védekezést!

– írta az ORFK.

Dévénynél most, Budapesten a hét végén tetőzik a Duna

A vízügy szakemberei éjjel megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert. Az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását. A Dunakanyarban várhatóan még két napig emelkedik a vízszint, folyik az ideiglenes védművek kialakítása – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Azt írták, hogy a ciklon távoztával a Duna vízgyűjtőjén mindenütt megszűnt a csapadék, az elmúlt 24 órában már sehol nem hullott említésre méltó mennyiség. A legfrissebb előrejelzések alapján a következő egy hétben száraz idő várható.

A Dunán kialakult árhullám tetőzése jelenleg Dévény térségében tart. A legfrissebb adatok alapján a hazai szakaszon a legtöbb helyen a III. fokú készültségi szintet meghaladóan tetőzik majd a folyó.

Budapesten az alsó rakpartra tegnap 22 órakor lépett ki a víz, a tetőzés a fővárosban a hét végén várható, a III. fok szintjét meghaladó vízállással. A Rábán Árpásig fokozat alatti, míg Győrött a III. fokozat szintje felett lehet erre számítani. A Lajta pedig Mosonmagyaróvárnál feltehetőleg csütörtökön, a nap első felében a valaha mért legmagasabb vízállást (LNV-t) megközelítő szinttel tetőzik.

A Lajta-szükségtározó-rendszer az osztrák–magyar határ és a város között helyezkedik el. Megnyitása a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vízügyes szakemberek a gátat megbontották, hogy így irányított módon, biztonságosan és megfelelő időzítéssel vizet tudjanak kivezetni a kijelölt területekre. A vízügyi beavatkozás jó döntésnek bizonyult, Mosonmagyaróvár fölött már érezteti hatását a levonuló víztömeg csökkentésében.

Jelenleg a Duna Komárom feletti szakaszán mindenütt III. fokú az árvízvédelmi készültség. Munkatársaink 24 órában figyelik a helyzetet és a töltéseket, és ha bárhol szivárgást vagy más rendellenességet észlelnek, azonnal beavatkoznak.

Megfeszített munka folyik a Dunakanyar-menti önkormányzatok védekezési területein is, ahol várhatóan még két napig emelkedik a vízszint. Az érintett településeken a vízügyesek a társzervezetekkel és a civil önkéntesekkel együtt folyamatosan építik azokat az ideiglenes védvonalakat – töltésmagasításokat, nyúlgátakat, szigeteléseket –, amelyek megakadályozzák a lakott területek elárasztását.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a gátak máris hatalmas terhelésnek vannak kitéve, az elhúzódó tetőzések és az ár lassú levonulása miatt ez várhatóan még napokig így lesz. Minden felesleges újabb terhelés, mozgás veszélyezteti a töltéseket. Mindannyiunk érdekében arra kérjük a lakosságot, hogy ne legyenek „katasztrófaturisták”, ne menjenek a gátakra nézelődni, fotózni, ne akadályozzák a védekezők munkáját – írta a vízügyi főigazgatóság.

Gyurcsány Ferenc tudja a megoldást

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint víztározók kellenének.

Ha aszály is van, és árvíz is van, akkor víztározókat kell építeni!

Gyurcsány Ferenc szentendréről jelentkezett be Facebook-oldalán. Az ellenzéki politikus egészen abszurdnak nevezte, hogy védekezünk a víz ellen, miközben kellene a víz a földekre. Azt mondta: egy megoldás van, meg kell fogni tározókban a vizet, amivel öntözni lehet, amikor kell. Hozzátette: utoljára víztározókat az ő kormánya idején építettek, Vásárhelyi terv volt a program neve. Közölte: a DK kezdeményezi, hogy a kormány döntsön átfogó, nagy víztározó építési programról.

A víz ügye nemzeti ügy, és nem csak akkor, amikor bajban vagyunk miatta, hanem akkor is, amikor meg kell óvni a vizet, hogy itt maradjon.

Arról is beszélt, hogy a hozzáértők szerint nagyjából 4–5 milliárd köbméternyi vizet kellene megfognunk. A víztározók építésére a nemzeti jövedelem valamivel több mint egy százalékát kellene fordítani, 800–1000 milliárd forintot, ám szakértők szerint 4–500 milliárd forintot lehetne megtakarítani ezzel, vagyis két év alatt visszajönne.

Magyar Péter: gyerekek a gáton, a honvédség a Bakonyban

A több tízezer önkéntes megfeszített munkája nélkül sehol nem állna a védekezés – közölte Magyar Péter, Facebook-bejegyzésében. A Tisza Párt elnöke szerint Magyarországon fordítva folyik a védekezés, mint ahogy kellene.

Egy normálisan működő kormányzatnál nem a hivatásos állomány egészítené ki a civilek munkáját, hanem fordítva – mondta. Kifogásolta, hogy a kormány 5 nap alatt odáig jutott el, hogy 1600 katonát tudott kivezényelni. – Már szó sem esik a 12 ezer önkéntes tartalékosról, akiket az adófizetők fizetnek, pont az ilyen válsághelyzetek esetére – jelentette ki a politikus. Magyar Péter szerint miközben gyerekek is töltik a homokzsákokat, aközben a honvédség épp hadgyakorlatot tart a Bakonyban.

Kapcsolódó
Magyar Péter: Magyarországon fordítva folyik a védekezés
A Tisza Párt elnöke szerint egy normálisan működő országban nem a hivatásos állomány egészítené ki a civilek munkáját, hanem fordítva.

Újabb utakat zártak le az árvíz miatt

Több helyszínen lépett életbe forgalomkorlátozás.

Az árvízhelyzet miatt a rendőrök lezárták a helembai-ipolydamásdi Károly Róbert hidat, így azon nem lehet haladni, jelenleg a Letkés–Ipolyszalkát összekötő hidat tudják használni a közlekedők, írja a police.hu. Szerda éjféltől a 11-es főutat – a 46-os kilométertől – egészen Komárom-Esztergom vármegye területéig lezárják.A kialakult helyzet miatt Kismaroson hét utcát (Dévér u., Sügér u., Keszeg u., Csuka u., Pisztráng u., Kecsege u., Viza u.) zártak le. Kerülni a környező mellékutcákon lehet. Kérik a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

Csütörtökön lezárják a Batthyány téri metróállomást

Csütörtökön lezárják az M2-es metró Batthyány téri állomását az árvíz miatt, közölte V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester.

A BKK még nem adott pontos tájékoztatást arról, hogy a szerelvények mikortól nem állnak meg az állomáson, de arra már Karácsony Gergely főpolgármester is utalt szerda reggel, hogy megkezdték a homokzsákok felhalmozását a Batthyány téri állomásnál, és előfordulhat, hogy metrónak ezt az állomást ki kell hagynia.

A békásmegyeri, szentendrei HÉV már mától csak a Margit híd budai hídfőjéig, a felszínen kialakított ideiglenes végállomásig jár.

Budapesti gyógyfürdőket veszélyeztet az árvíz

Az árhullám a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több fürdőjét is érinti.

A társaság azt közölte az MTI-vel, hogy a Margitsziget lezárásával egyidejűleg a Palatinus fürdő sem látogatható az árvíz levonulásáig. A hétvégén megkezdték a fürdő eszközeinek áthelyezését az alagsori és földszinti épületrészekből a vízmentes, emeleti szintekre. A mintegy 10 hektáros területen egész napos felügyeletet tartanak, figyelik a strand területén az esetleges buzgárok kialakulását, őrzik a kutak, a medencék állapotát. A Fővárosi Csatornázási Művek által szállított, 75 köbméternyi homokból már összekészítettek több mint 4 ezer homokzsákot, amelyeket a kritikus helyeken azonnal fel tudnak használni. Kiemelten kezelik az ipari műemléknek számító, több mint 100 éves és idén felújított hullámgép megóvását. Azt írták, a Duna budai oldalán az extrém magas vízállás a Gellért, a Rudas, a Rác, a Király, a Lukács fürdőt és a Pünkösdfürdői Strandot is veszélyezteti.

A Gellért és a Rudas szakemberei a két fürdő alatti táróban közösen ügyelik a forrásokat, amelyek a közlekedési edény elve alapján a Duna vízszintjét követve ilyenkor szintén megemelkednek. Továbbá körültekintően üzemeltetik a medencéket, figyelve töltés-ürítéskor a csatornarendszer észszerű terhelését. A Rác fürdő forrásának szintje az idén júniusi árhullámhoz képest várhatóan magasabb lesz.

A Király fürdő a Lukácsból kapja a gyógyvizét, ezt az árvízre tekintettel lezárták. Mivel ez a budai part egyik mély pontja, a pinceszinteken szinte biztosan számolni kell a víz megjelenésével. A Lukács fürdő közvetlen összeköttetésben áll a Rózsadomb tövében található Malom-tóval, ezért itt a hegyről hirtelen érkező, nagyobb mennyiségű víz elvezetése jelenthet gondot. A fürdő medencéit is folyamatosan figyelik a Duna magas vízszintje miatt. Minden veszélyeztetett fürdőben szivattyúkkal, aggregátokkal, homokzsákokkal készülnek az árvízvédelemre.

Orbán Viktor bokáig vízben járva ellenőrizte a védekezési munkálatokat

Nagymaroson, majd Kismaroson ellenőrizte szerda délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök az árvízvédelmi munkálatokat, Rétvári Bencével, a térség országgyűlési képviselőjével közösen – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

A miniszterelnöknek a vízügyesek és a katasztrófavédők azt jelentették, hogy Nagymarosnál rövid szakaszokon, bekötések lezárásánál van szükség homokzsákos zárásra. A védművek kiépítése folyamatos, az árvízvédelmi fal kiépítettsége 100 százalékos, jelenleg a mobilgát minőség-ellenőrzése és szivattyúk telepítése zajlik. A szivattyúk a lezárt belterületi csatornákból vezetik a vizet a Dunába. Kismaroson is folyamatosan zajlik a munka, eddig közel 100 ezer homokzsákot használtak fel, a védművek kiépítettsége 70 százalékos. A vízügyeseken kívül 600 katona, tűzoltó és önkéntes segíti itt a védekezést – hangzott el a miniszterelnöknek tett jelentésben.

Karácsony: várhatóan teljesen víz alá kerül ma az alsó rakpart

Éjszaka elérte a Duna vízszintje az alsó rakpart mélyebben fekvő területeit, várhatóan az autóút ma teljes egészében víz alá kerül – közölte Facebook-posztjában a főpolgármester.

Karácsony Gergely közölte, a Margitszigeten két napja folyamatosan épül homokzsákokból az ideiglenes védmű, a sziget nagy részére már csak a védekezésben részt vevők léphetnek be. Mint írta, természetes emberi kíváncsiság, hogy az áradó folyót ilyenkor sokan meg szeretnék nézni. A vízszint gyors emelkedése és a Duna sodrása ugyanakkor most különösen veszélyessé teszi, ha valaki túl közel merészkedik a folyóhoz. Nem is beszélve arról, hogy az egyébként stabilnak tűnő fák a felázó talajban akár váratlanul is kidőlhetnek. Kiemelte:

Arra kérek mindenkit, aki nem vesz részt a védekezésben, csak távolról, legfeljebb a felső rakpart vonalából tekintse meg az áradó Dunát, a védekezés kiemelt helyszínét, a Bem tér és a Batthyány tér közötti szakaszt lehetőség szerint kerülje el.

OMSZ: készenlétben a mentőhelikopterek

Felkészültek az árhullámra.

Az érintett területeken megerősítették a mentőszolgálatot, a veszélyhelyzeti tervnek megfelelően előkészültek az ártéren elhelyezkedő szentendrei mentőállomás esetleges áthelyezésére, a közúton megközelíthetetlenné váló Kisorosziba mentőautót telepítettek. Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán azt írta, a mentőhelikopterek is készenlétben vannak, hogy az ország bármely részén segíteni tudják a rászorulók megfelelő ellátását. Az OMSZ főigazgatója aktívan részt vesz az Árvízvédelmi Operatív Törzs munkájában, a mentősök helyi szinten folyamatos, operatív kapcsolatban vannak az érintett területek háziorvosaival, kórházaival és betegszállító vállalkozásaival is azért, hogy minden bajba jutott gyors és megfelelő segítséget kaphasson.

Nyirati Klára: Fosztogatóktól félnek Baján

Több család sem fog tudni az otthonában maradni, őket kedden tájékoztatták. Mindenkit el tudnak helyezni, aki ezt kéri – erről beszélt az ATV-nek Baja polgármestere, Nyirati Klára (képünkön).

„Kikapcsoltatják a gázt és áramot, ezért a családok körülbelül egy hete pakolnak és készülődnek.”

Ők attól félnek, hogy amíg nincsenek otthon, addig megjelennek a fosztogatók, ez 2013-ban már megtörtént.

A polgármester a vízi rendészetet kéri meg a folyamatos járőrözésre, illetve a közterület-felügyeletet.

Rengeteg az önkéntes, és vállalati oldalról is több felajánlás történt, amiért nagyon hálásak.

Mohos Márton / 24.hu

Szlovákiában országszerte esett az eső az elmúlt 24 órában

A Duna vízszintje várhatóan jelentősen megemelkedik a folyó szlovákiai szakaszának alsó részén, a bősi vízerőmű alatt – írta az Új Szó, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) tájékoztatása alapján. A Morva teljes szakaszán tetőzik.

Az elmúlt 24 órában országszerte esett.

Kapcsolódó
Szlovákiában már 983 centi a Duna vízszintje, az elmúlt 24 órában országszerte esett
A vízszint várhatóan jelentősen megemelkedik a folyó szlovákiai szakaszának alsó részén, a bősi vízerőmű alatt.

Hajléktalanokat és kutyáikat mentették a Hajógyári szigetről

Kilenc hajléktalan embert és öt kutyát hoztak ki a Hajógyári szigetről a Magyar Máltai Szeretetszolgálat utcai gondozószolgálatának munkatársai, mielőtt az áradó Duna miatt a szigetet szerdán lezárják a hatóságok. A területen hosszabb ideje tartózkodó emberek közül többen is kutyát tartanak, ők jellemzően nem fogadják el a szociális munkások által ajánlott intézményi elhelyezést, mivel a legtöbb szállóra a kutyájukat nem vihetik magukkal.

A kutyát nem tartó hajléktalan embereket már kedden délkelőtt sikerült a Máltai Szeretetszolgálat krisztinavárosi és óbudai intézményeiben elhelyezni, a kutyatartók elhelyezése pedig később oldódott meg, az állatokat a Noé Alapítvány fogadta be térítésmentesen az árvíz levonulásáig. Az állatok gazdái ezt követően elhagyták a szigetet, a területen élő hajléktalan emberek közül egy idősebb férfi maradt a helyszínen a társai által rábízott kutyákkal, hogy megvárja az értük küldött járműveket. Az esti órákban végül a Máltai Szeretetszolgálat és az állatvédő szervezet munkatársai valamennyiüket elvitték a szigetről.

Útlezárások az árvíz miatt

A Duna magas vízállása miatt a lezárták a Győr-Moson-Sopron vármegyei 14-es főúton található Vámosszabadi ártéri hidat és ezzel együtt a határátkelőhelyet is. A lezárás érinti a teljes közúti forgalmat, így az autósok Győr-Moson-Sopron vármegyében az M15-ös autóutat, Komárom-Esztergom vármegyében pedig a 13-as főúti Monostori-hidat használhatják kerülőútként – közölte az Utinform.

További két megyében több utat is lezártak. Komárom-Esztergom vármegyében a 11-es főút több szakaszát, nem járható az Esztergom-országhatárhoz vezető út az 1-es km közelében, a Mária Valéria híd közelében. Dunaalmáson és Neszmélynél a hajóállomáshoz, komphoz vezető utat, csakúgy mint a szobi és pilismaróti, a szigetmonostor, a dunabogdányi, a leányfalui komphoz vezető utak is zárva vannak már. A Váci komp szeptember 19-én csütörtök estig még jár.

Pest vármegyében leginkább a Duna menti kerékpárutak és komphoz vezető utak nem járhatóak. Az Ipolydamásd országhatárhoz vezető utat, egy 500 m-es szakaszon árvízi védekezés miatt kellett lezárni. Ennek folytán a Helemba határátkelőhely sem használható.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik