Belföld

Orbán az árvízről: Úgy látom, meg tudjuk oldani

Orbán Viktor / Facebook
Orbán Viktor / Facebook

Kocsiban ülve jelentkezett be kedden délután Orbán Viktor, és útközben – vélhetően a gátra tartva – elemezte az árvízi helyzetet.

A miniszterelnök elmondta, 540 kilométeren zajlik a védekezés, ebből mintegy 200 kilométeren jelenleg a legmagasabb készültségi szint van érvényben. Ahogy Orbán is kiemelte, jelenleg az ország nyugati felén, a Lajta mentén a legnehezebb a helyzet. Éppen ezért át is vezényeltek az Alföldről több mint 800 szakembert, akik most a katonaság embereivel együtt dolgoznak.

Több mint 400 katonánk van most kinn a gátakon, és további ezreket tudunk bevetni, ha szükséges, de úgy látom, hogy megtudjuk oldani [a helyzetet] a mostanra megmozdított szakemberekkel, illetve a lelkes önkénteseinkkel

– mondta a miniszterelnök, aki aztán nem sokkal később „megadta az engedélyt” a Lajta-menti szükségtározó megnyitására. A szükségtározó jelen esetben egy Hegyeshalom melletti kijelölt szántóföld (ami magán és állami tulajdonban is van), amire ráengedik a vizet, hogy csökkentsék a folyó levonulásakori vízmagasságát. A Telex információi szerint a terményt már betakarították a kijelölt területről, így a szakemberek szerint nagy kárt nem okoz majd a ráengedett víz, miközben a művelet sokat segíthet az árvízi védekezésben Mosonmagyaróvárnál.

Az árvízzel kapcsolatos legfrissebb hírekről folyamatosan frissülő hírfolyamban számolunk be.

Kapcsolódó
A megáradó Duna elvágta egymástól Komáromot és Esztergomot
Keddi hírfolyamunk az árvízhelyzetről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik