Tíz sérültje volt a 2,5 évvel ezelőtti dunavarsányi tömegszerencsétlenségnek, kerti padon ült a kisbuszból kirepülő utas

Azt állítja a sofőr, hogy nem tudja ki tette a kisbuszba a padot. Felfüggesztettet kért rá az ügyészség.

Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki két és fél évvel ezelőtt okozott tömegszerencsétlenséget Dunavarsánynál. A balesetben mind a tíz utas megsérült. Az egyik munkás egy, a csomagtartóba állított kerti padon ült, mielőtt kirepült a járműből.

Nisóczi József Levente, a  Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy felfüggesztett szabadságvesztést és járművezetéstől eltiltást kértek a sofőrre.

A hivatásos gépkocsivezetőként dolgozó sofőr tíz főt szállított a kilenc személyes kisbuszban, Baja irányából Budapest felé. Az utasok csak úgy fértek el a járműben, hogy a harmadik üléssor mögött egy kerti padot helyeztek el. Az itt utazó személynek nem volt biztonsági öve és kapaszkodni sem tudott.

ugyeszseg.hu

Az elkövető Dunavarsány közelében járt az utasaival az 51-esen, amikor a nedves felületű úton, az egyenletlenül terhelt járművel, helytelenül megválasztott sebességgel hajtott be egy jobbra ívelő kanyarba. Az autó ennek következtében megcsúszott, bal oldalára dőlt, és többször is megperdült, mielőtt megállt volna. A padon ülő utas a hátsó ajtón keresztül kirepült az út melletti árokba. Ő és egy másik utas maradandó fogyatékossággal gyógyuló töréses sérüléseket, további hárman súlyos, öten pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Az ügyész lapunknak elmondta még, hogy a sofőr beismerte, hogy ő vezette a járművet, és megcsúszott vele az úton. De azt állította, hogy nem tudja ki tette a kisbuszba a kerti padot. Az ügyészség felfüggesztettet kért a tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolt sofőrre.