Mindent bevallott a bíróságon a zárkatársát összeverő férfi, de nem biztos, hogy beszámítható

Négy év börtönt kértek az elkövetőre.

Kedden, az előkészítő üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak a férfinak a büntetőpere, aki úgy elverte a zárkatársát, hogy az nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolt férfire 4 év börtönt és 4 év közügyektől eltiltást kért az ügyészség, váddal egyező beismerés esetére.

A vádlott beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, de ezt a bíróság nem fogadta el, mivel az ülésen észszerű kétely merült fel a terhelt beszámítási képességeit illetően. A bizonyítási indítványok elhangzását követően a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet.