Megszurkálta az élettársát, mert az nem akart szexelni vele

Három év börtönre ítélték az elkövetőt.

Már az előkészítő ülésen ítéletet hozott a Nyíregyházi Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki tavaly augusztusban megszurkálta az élettársát, mert az nem volt hajlandó szexelni vele. A Nyíregyházi Törvényszék közleménye szerint a férfi beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyalás jogáról is.

Az ítélet tényállása szerint az áldozat élettársi kapcsolatban élt az italozó életmódot folytató férfivel. Az ominózus nap sem volt már szomjas, amikor összeveszett az élettársával. A férfi ekkor számonkérte a párján, hogy az előző este nem volt hajlandó szexuális kapcsolatot létesíteni vele.

A vita során magához vett egy tizenkilenc centiméter pengehosszúságú konyhakést, mellyel kétszer, kis erővel megvágta az élettársa nyakát, majd a bal combját is. A sértettnek sikerült elvennie a kést, majd kihajította a szoba ablakán. Az áldozat ezután elhagyta a házat, és segítséget kért.

A bűnösségét beismerő elkövetőt három év börtönre és három év közügyektől eltiltásra ítélték, életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt. A terhelt és védője három nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozata megtételére.