Belföld

A csádi elnök megérkezett Magyarországra

Fekete István / Nagy István Facebook
Fekete István / Nagy István Facebook

Magyarországra érkezett Mahamat Idriss Déby Itnó, a Csádi Köztársaság elnöke. Ez nem más, mint Nagy István agrárminiszter egyik kései Facebook-bejegyzéséből derült ki szombat este, aki díszruhás honvédek kíséretében, saját megfogalmazásában „magyaros fogadtatással” köszöntötte a politikust az országban.

Déby a pekingi Kína-Afrika-csúcstalálkozó után érkezett Budapestre, hogy véglegesítsék a Csád és Magyarország közötti biztonsági együttműködési megállapodásokat, írta az utazás okáról a Tchad One a héten. A Szabad Európa a napokban arról cikkezett, hogy a csádi elnököt alig hetekkel a megválasztása után, már júniusban Budapestre várták, akkor azonban még nem tudott jönni, mert fegyveres összecsapások voltak a hadsereg és iszlamista csoportok között Csádban.

A magyar honvédség csádi missziójának részeként körülbelül száz magyar katonát küldenek a száhel-övezeti országba a helyi biztonsági erők kiképzésére. Arról egyelőre nem ismerhető a döntés, hogy a katonáink mikor indulnak Csádba, és az is ködös, hogy a magyar kormány mit akar a misszióval. Egy parlamenti képviselői kérdésre Orbán Viktor korábban azt válaszolta, hogy a a magyar egységek a régió egyik utolsó stabil országában a migrációs válság helyi komplex kezelésében fognak részt venni. A Vsquare oknyomozó portál egyszer arról írt, hogy a misszióban hivatásos katonaként résztvevő Orbán Gáspár zárt ajtók mögött értékes nyersanyagok, nyersolaj és uránérc megszerzésével érvelt az afrikai kaland mellett.

A csádi küldetéssel kapcsolatos adatok a törvény szerint harminc évig nem nyilvánosak. Az viszont biztos, hogy az USA kivonja csapatait az országból, Orbán pedig a véres harcok után gratulált a békés választáshoz a csádi elnöknek.

Kapcsolódó
Miért Csád és miért Orbán Gáspár? – Tusványoson kérdeztük a külügyminisztérium államtitkárát
Tusványoson előadást tartott a külügyminisztérium államtitkára, Azbej Tristan, aki a Hungary Helps Program megvalósításáért is felel. Ez az az ügynökség aminek a kormány 817 millió forintot adott egy csádi központ létrehozására.
Kapcsolódó
„Mi nem vonulunk nyugdíjba” – Jászberényi Sándor interjúja egy Csádban szolgáló misszionáriussal
Csád keleti határán a menekülttáborok már nagyobbak, mint a városok. Jászberényi Sándor az olasz  Enrico Gonzales comboni misszionáriussal beszélgetett a darfúri humanitárius katasztrófa árnyékában, Abéchében.
Kapcsolódó
Menekülttáborok mint városok – Jászberényi Sándor riportja Csádból
Csád keleti határa már tele van menekülttáborokkal, melyek városként funkcionálnak, a beözönlő menekültek miatt azonban havonta új menekülttáborok nőnek ki a földből.
Kapcsolódó
Hétszáznegyvennyolc kilométer az Isten tenyerén – Jászberényi Sándor riportja Csádból
Tizenkét órán át tartott az autóút a csádi fővárosból a szudáni határig: borjúgázolás, a megértése annak, mit jelent a szegénység, kultúrák háborúja a földművesek és az állattenyésztők között. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik