Tíz jelölt, akik közül valaki megkapja a tettlegességig fajuló vitába keveredő Győrffy Balázs EP-mandátumát

Győrffy negyedik volt a Fidesz-KDNP listáján, gyakorlatilag biztos volt a helye.

Mint arról a 24.hu is beszámolt, minden tisztségéről, így frissen szerzett EP-mandátumáról is lemondott, valamint a Fideszből is kilépett Győrffy Balázs, miután tettlegességig fajuló vitába keveredett egy nővel. Később a Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette lapunknak, hogy az ügyben súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Győrffy mandátuma most új gazdára vár, az Index pedig sorra vette, kik azok a kormánypárti politikusok, akiknek valós esélyük van arra, hogy európai parlamenti képviselők legyenek. Amint azt a lap is megjegyzi, a tagállamok feladata, hogy rendelkezzenek az esetlegesen megüresedett mandátumok sorsáról, az erről szóló 2003 évi törvény az Európai Parlament tagjainak választásáról ennek szellemében, kimondja:

A mandátumhoz jutott képviselő megbízatásának megszűnése esetén a mandátumot – a listán eredetileg is szereplő jelöltek közül – a párt által megnevezett, ennek hiányában a listán soron következő jelölt szerzi meg

– vagyis a Fidsz-KDNP listáján szereplő, de a választás után mandátumhoz nem jutó jelöltek közül kerül ki Győrffy Balázs utódja.

A Fidesz-KDNP 11 mandátumot nyert a júniusi EP-választáson a megszerezhető 21-ből. Utóbbi számmal megegyező képviselő kapott helyet a kormánypárti listán, vagyis a lista 12-21. helyetettjei azok, akik reménykedhetnek, mivel a jelölőpárt ebben az esetben nincs kötve a sorrendhez. Ők tehát a jelöltek:

Győrffy Balázs egyébként negyedik volt a listán, gyakorlatilag az elejétől fogva biztos volt, hogy Brüsszelbe megy. Az ügye kapcsán a Blikk arról írt, hogy egy, a Lánchíd közelében lévő szórakozóhelyen beszólt egy lánynak, amit a vele lévő társaság nem vett jó néven. „Szó-szót követett és a vita odáig fajult, hogy verekedés tört ki. A csetepaté miatt rendőrt hívtak ki, de a bulizó fiatalok egyike orvosi ellátásra is szorult, mert súlyos sérülést szenvedett” – írta a lap.

Kapcsolódó
Kapcsolódó
Győrffy Balázsból pillanatok alatt propagandatölteléket csináltak a megafonosok
Nem sokat hezitált a Fidesz-kormány propagandagépezete Györffy Balázs ittas ámokfutása után.