Három polgármesteri hivatalba törtek be Simon Miklós fideszes képviselő körzetében

A Geszteréden történt bűncselekmény nyomait a dolgozók fedezték fel szerdán reggel.

Betörés történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Geszteréd polgármesteri hivatalában. Információink szerint a bűncselekmény nyomait az önkormányzat dolgozói fedezték fel, akik a közigazgatási szünet és a hosszú hétvége után szerdán reggel mentek munkába.

A rendőrség munkatársi délelőtt érkeztek a 1600 lakosú település önkormányzatára. Az ügy részleteiről megkérdeztük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, amint választ kapunk, frissítjük a cikket.

Geszteléden az elmúlt két ciklusban a fideszes Szabó József töltötte be a polgármesteri posztot, júniusban azonban a független Urbin Zoltán 55-44 arányban nyert a második ciklusát befejező kormánypárti polgármester ellen.

Geszteréd a fideszes Simon Miklós országgyűlési képviselő választókörzetéhez tartozik, ami azért érdekes, mert az előző hétvégén Nyírbogáton is hasonló eset történt. Nyírbogát is Simon körzetében található, sőt a kirabolt önkormányzatot éppen felesége, Rizsák Ildikó vezeti.

Hadházy Ákos ellenzéki képviselő akkor azt írta Facebook-posztjában, hogy bár Rizsák Ildikó nem adott ki információt arról, hogy mit vittek el a betörők, úgy tudja, „a teljes páncélszekrény megugorhatott, benne fontos iratokkal”.

Frissítés:

Cikkünk megjelenése után egy olvasónk jelezte, hogy a választókerületben máshol is történt betörés. Terem községben Csák István polgármester a helyi könyvtár Facebook-oldalán tette közzé, hogy a hétvége folyamán betörtek a polgármesteri hivatal épületébe. A rendőrségi nyomozás már ott is folyamatban van.