Megszüntették az eljárást Szalai Ádám korábbi válogatott labdarúgó ellen, miután a törvény által biztosított lehetőség szerint megállapodott azzal a fiatal férfivel, akit másfél évvel ezelőtt megvert Budapesten, a Bazilikánál. Értesüléseink szerint a labdarúgó válogatott egykori csapatkapitánya nagyobb összegű sérelemdíjat fizetett az áldozatának.
Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte: a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt folytatott, majd a közvetítői eljárásban hat hónapra felfüggesztett bűnügyben Budapest Főváros Kormányhivatala arról tájékoztatta a nyomozást felügyelő Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészséget, hogy
a gyanúsított a bűncselekmény káros következményeit a sértettel kötött megállapodásban jóváhagyott módon jóvátette, melynek keretében jóvátételt fizetett a részére.
Hozzátette, az ügyészség a tevékeny megbánásra tekintettel – így az eljárást megszüntetését megalapozó ok miatt – megszüntette a büntetőeljárást a gyanúsítottal szemben, egyben kötelezte őt az igazságügyi orvosszakértő bevonásával kapcsolatban felmerült bűnügyi költség megfizetésére. A határozattal szemben a volt futballista és jogi képviselője is jogorvoslattal élhet.
A hangoskodásra odament a válogatott volt csapatkapitánya, és a fiatalember elmondása szerint talppal mellkason rúgta, majd belerúgott akkor is, amikor már a földön feküdt.
Szalai a történtek után azt mondta, hogy az öccsével volt egy találkozón, amikor azt látta, hogy négy részeg fiatal körbeveszi a testvérét, és mivel azt hitte, hogy meg akarják verni a testvérét, egy rúgással eltávolította az üvöltöző fiatalt, azt azonban tagadta, hogy a földön fekvő férfiba bele is rúgott volna.
A labdarúgót előbb garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsították meg, de a rendőrség tavaly júniusban súlyosította a minősítést súlyos testi sértés kísérletére. Szalai először jogos védelemre hivatkozott, ám később beismerte a bűnösségét, és azt mondta, megijedt, félreértette a helyzetet, és túlreagálta a történteket.
A volt válogatott futballista ezt követően közölte, hogy akár sérelemdíjat is hajlandó fizetni az áldozatának azért, hogy jóvátegye a bűnét. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség ezt követően vádemelés helyett hat hónapra felfüggesztette a büntetőeljárást, és közvetítői eljárásra utalta az ügyet.
Mivel az elkövető és az áldozat sikeresen megegyezett arról, hogy a volt futballista mennyit fizet az áldozatának, ezért az ügyészség megszüntette az eljárást Szalaival szemben. Lapunk úgy tudja, hogy a volt focista néhány millió forintos sérelemdíjat fizetett az áldozatának.