Közélet

Jogos védelemre hivatkozott a verekedésbe keveredett Szalai Ádám

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsított volt válogatott futballista azt mondta, hogy csak az öccsét féltette.

Érdemi vallomást tett a kihallgatása során Szalai Ádám, akit garázdaság és könnyű testi sértés gyanúja miatt hallgatott ki néhány nappal ezelőtt a BRFK a decemberi, a Bazilikánál történt verekedés miatt – tudta meg a 24.hu.

Értesüléseink szerint a futballválogatott volt csapatkapitánya jogos védelemre hivatkozott a vallomása során, és azt mondta, hogy csak az öccsét féltette.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megkeresésünkre mindössze annyit mondott, hogy a terhelt nem tett panaszt a gyanúsítás ellen, érdemi vallomást tett, amiben érdemi védekezést terjesztett elő. Ennek ellenőrzése a nyomozás feladata.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a focista tavaly december 29-én került konfliktusba egy társasággal Budapesten. Egy 21 éves fiatal a Bazilikánál sétált a barátaival, amikor megkért valakit, hogy készítsen róluk egy fotót. Nem tudták, hogy ő Szalai Ádám testvére. A fiatal meglepődött, amikor visszautasították a kérését, és trágár hangnemben visszakérdezett, hogy: „Miért nem, te faszfej?!”

A hangoskodásra odament Szalai, és a fiatalember elmondása szerint

Elkezdett velem ordibálni. Azt üvöltötte, hogy én senkiházi hogy merek ilyet mondani az öccsének? És már rúgott is a talpával, ami a mellkasomon ért, a földre kerültem, és még akkor is belém rúgott.

A focista másképp emlékezett a történtekre. A Spoortalnak a balhé után azt mondta, hogy az öccsével volt egy találkozón, amikor azt látta, hogy négy nagyon részeg fiatal körbeveszi a testvérét.

„Egyikük pedig olyasmit üvöltött az arcába, ami itt idézhetetlen lenne, de támadásra utalt. Jó néhány méternyi távolságból is úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, és egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert” – mondta a történtek után a focista, cáfolva, hogy belerúgott volna a fiatalba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik