Belföld

Még az idén megnyílhat a szuperolcsó orosz diszkontlánc első üzlete

mere.ws
mere.ws

Valóban megjelent Magyarországon és szervezi az első boltja, illetve boltjai megnyitását az orosz kiskereskedelmi diszkontlánc, a Mere – értesült piaci forrásokból a Világgazdaság, amely azt is tudni véli, hogy mikor és hol találkozhatnak elsőként az orosz boltokkal a vásárlók.

A lap információi szerint ugyanis aláíráshoz közeli a szerződés Budapesten a IV. kerületben, egy újpesti ingatlan bérléséről, ahogy Vácon és Szegeden is.

„A legnagyobb eséllyel az újpesti lehet az első Mere bolt Magyarországon, amely ha minden ütemezetten halad és nincs több késlekedés, még az idén, de közel a 2024-es év végéhez megnyílhat, ha megkapják a szükséges hatósági engedélyeket” – írták.

A Mere-t az orosz Aldinak vagy Lidlnek is nevezik, csak sokkal puritánabb kivitellel, cserébe viszont akár harmadával is olcsóbb lehet. A lap szerint a Mere maximum 500 termékes kínálattal fog bírni, ennek 80 százalékát pedig a már jól megszokott magyar beszállítók adják.

Arról korábban beszámoltunk, hogy az orosz Mere három éven belül 200 üzletet szeretne nyitni Magyarországon és ebből húszat a következő évben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik