Belföld

Rágyújtotta a rosszul lévő feleségére a lakást, hogy ne lehessen más férfié a nő

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Fegyházba küldené a Fővárosi Főügyészség azt a 66 éves férfit, aki másfél évvel ezelőtt rágyújtotta a lakást a feleségére a IX. kerületben.

A főügyészség közleménye szerint a nő 2022 májusában ment feleségül a férfihez. A párkapcsolatukat azonban végig beárnyékolta, hogy a férfi állandóan féltékenykedett és ellenőrzése alatt tartotta a nőt. Elkísérte a munkahelyére és érte ment, és azt is meghatározta, hogy milyen ruhákat hordjon, és kritizálta, ha szerinte túl kihívóan nézett ki.

Ezt tetézte, hogy a férfi rendszeresen ivott, megalázta és bántalmazta is a nejét. Előfordult, hogy órákra kizárta a lakásukból a lépcsőházba, egyik üdülésük alatt pedig fojtogatta. De olyan is többször megesett, hogy bement a nő munkahelyére is, és agresszívan viselkedett, ezért a nőt előbb áthelyezték, majd megszüntették a munkaviszonyát.

ugyeszseg.hu

Az ominózus hajnalon a férj ismét féltékenykedni kezdett és hajnalig veszekedett feleségével. Másnap mind a ketten otthon voltak, de napközben nem volt köztük további konfliktus. Este az asszony rosszul érezte magát, ezért a hálójukba ment, ahol oxigénhiányos állapotban, elaléltan az ágyra támaszkodott.

Ekkor a férje, aki előzőleg megfenyegette, utánament és meggyújtott egy ruhadarabot, amit az ágyra dobott. A férj mindkettejük halálát kívánta a tűzzel, és már régóta fenyegetőzött azzal, hogy inkább megöli a nőt, minthogy az másé legyen. A nő arra tért magához, hogy már ég mellette az ágy. Ekkor az ott lévő párnákkal megpróbálta eloltani a tüzet, de nem sikerült, mert a párnák is lángra kaptak, majd a tűz rövid idő alatt továbbterjedt a lakás többi részére is.

– közölte közleményében az ügyészség.

Amikor látta, hogy nem tudja eloltani a tüzet, a nő kimenekült a lakásból. A férje nem próbálta eloltani a tüzet, hanem kimenekült a lakásból és az egyik szomszédjuk lakásában várta meg a rendőröket. A szomszédok hívták ki a tűzoltókat, akik eloltották a lángokat. Az önkormányzati lakásban több, mit 8 millió forintos kár keletkezett.

A Fővárosi Főügyészség fegyházbüntetést kért a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, közveszélyokozás bűntettével és kapcsolati erőszak vétségével vádolt férfire azzal, hogy  feltételesen se engedjék ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik