Belföld

Hiába van per alatt, mégis felavatják az aligai kikötőt

Noha per alatt van a hatalmas vihart kavart balatonaligai kikötőépítés, még a bírósági döntés előtt, most pénteken felavatja a kikötőt balatonvilágosi önkormányzat és a Club Aliga-tulajdonos, Pro-Mot Kft – szúrta ki a Népszava Takács Károly polgármester erről szóló Facebook-posztját. Az esemény azonban nem lesz sajtónyilvános, lakcímkártyával és birtoklappal, lehet csak bejutni.

Az időzítés azért is furcsa, mert a Pécsi Törvényszék csak jövő hétfőn dönt a használatba vételi engedély érvényességéről. A bíróság „tavaly év végén egyszer már megsemmisítette, s új eljárásra kötelezte a fővárosi kormányhivatalt, ami persze, ahogyan minden eddigi alkalommal, ismételten megadta az engedélyt a Pro-Motnak. Június 7-én, jövő pénteken pedig a vízjogi üzemeltetési engedélyről dönt a törvényszék, a pert az illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság ellen indították – ahogyan a kormányhivatal ellen is – a balatonaligai tópartot féltő civilek, az Aligai Fürdőegyesület„ – hívta fel a figyelmet a lap.

A Pro-Mot Kft. és a Club Aliga jelenlegi tulajdonosa Balázs Attila, aki az új zuglói városközpont építésével került be a hírekbe, amelynek irodaházait 240 milliárd forintért előre megvásárolta a kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik